Petőcz Kálmán (szerk.): Magyarországi szlovákok. Nemzetközi konferencia, Somorja, 2007. szeptember 27. - Disputationes Samarienses 11. (Somorja, 2008)
Kaltenbach Jenő: Kisebbségi jog Magyarországon (1990 - 2006)
Kisebbségi jog Magyarországon (1990-2006) 55 minden jogszabály alkalmazásának elengedhetetlen feltétele. (Már itt érdemes leszögezni - bár ez az egész kisebbségi joganyagra igaz -, hogy a Nektv. klasszikus lex imperfecta, azaz számos rendelkezésének jogi norma mivolta erősen kétséges, miután hiányzik a jogi norma differentia specificája, a kikényszerrthetőség.) A Nektv. látszólag eleget tesz a fent leírt követelményeknek, hiszen tartalmaz egy definíciót a kisebbségi közösségekről, amelyben az általánosan elfogadott jellemzőket (nyelv, kultúra, tradíció, összetartozás, tartós jelenlét) sorolja fel és egy kifejezetten individuális jellemzőt is meghatároz, nevezetesen az állampolgárságot. Ebből logikusan következne, hogy a Nektv. alanyai olyan magyar állampolgárok, akik a definícióban felsorolt tulajdonságokkal bírnak. Ezzel szemben kezdettől fogva adós maradt a jogalkotó annak a megválaszolásával, hogy az alanyi kört ki, milyen eljárás keretében állapíthatja meg. Az ügy kétség kívül rendkívül összetett a perdöntőnek tűnő jogi szempontok mellett a múlt tragikus eseményei és sok más érzékenység is szerepet játszik egész Európában. A nemzetállami gondolkodásmód dominanciája (esetenként kizárólagossága) is komoly nehézségek forrása. Az utóbbi évtizedekben előtérbe kerül adatvédelmi szempontok és különösen azok helyenként szándékos instrumentalizálása, tovább bonyolította a helyzetet. Az így előállt problémahalmaz egész Európában most kezd tudatosulni.11 A hazai vita a 90-es évek elején egy darabig az ún. szabad identitásválasztás csapdájába szorult és csak később terjedt el a felismerés, hogy ez nem más, mint annak a Kisebbségvédelmi Keretegyezményben is rögzített elvnek a kifacsarása, amely az identitási önrendelkezés elveként fogalmazható meg.12 Ez tehát nem az identitás szabad megválasztását, hanem az identitás mások, így az állam irányába történő megvallása feletti szabad rendelkezés jogát jelenti. Más oldalról nézve az állammal vagy harmadik személlyel szemben azt a kötelezettséget jelenti, hogy az egyén ez irányú döntését köteles respektálni. Ha azonban a kisebbségi polgár jogait gyakorolni kívánja és ez valamilyen állami intézkedést igényel, akkor a legelemibb jogállami követelmény, hogy az állam a joggyakorlás törvényességéről meggyőződhessen. Az a kérdésfelvetés tehát, hogy rögzíthető-e a kisebbségi identitás, álkérdés, az erről folyó vita álvita, az igazi kérdés ezzel szemben csak az lehet, hogy mikor, hogyan és ki(k) által rögzíthető és hogy ezt milyen garanciarendszer védi a visszaélésektől. A fent részletezett elvek és eljárások figyelmen kívül hagyása okozta azt a káoszt, amely ma ebben a kérdésben megmutatkozik és különösen a kisebbségi választójog körüli csaták formájában manifesztálódik. Mint azt korábban említettem, az alkotmány módosítása szükségessé tette a helyi és kisebbségi önkormányzati választójog reformját. Az előkészítő munkák során kisebbségi biztosként - szoros együttműködésben az adatvédelmi kollégával - kezdeményeztem egy a kisebbségi közösség identitáshoz való jogának13 is végre értelmet adó kisebbségi választójogi névjegyzék összeállítására irányuló eljárás szabályozását. Ennek lényege egy közösségi „önregiszter” 11 A probléma aktualitását mutatja, hogy mindkét európai integrációs szervezet (EU, Európa Tanács) külön munkacsoportokat hozott létre az etikai adatok kezelésére vonatkozó elvek kidolgozására, illetve a meglehetősen különböző tagállami szabályozások harmonizálására. 12 „Minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van szabadon megválasztani, hogy kisebbségiként kezeljék-e vagy sem, és ebből a választásából vagy e választásával összefüggő jogainak gyakorlásából semmiféle hátránya ne származzék." (Keretegyezmény 3. Cikk) 13 Erről rendelkezik a Nektv. 3.§ (2) bekezdés: („ A nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog olyan alapvető emberi jog, amely egyéneket és közösségeket egyaránt megillet.”), a 15.§ pedig elidegeníthetetlen közösségi jogról beszél.