Petőcz Kálmán (szerk.): Magyarországi szlovákok. Nemzetközi konferencia, Somorja, 2007. szeptember 27. - Disputationes Samarienses 11. (Somorja, 2008)
Ján Fuzik: A szlovák kisebbségi önkormányzat helyzete és tevékenysége
A szlovák kisebbségi önkormányzat helyzete Magyarországon 23 Itt fontos megjegyezni, hogy ez a kisebbségi törvény több olyan intézmény létrejöttét tette lehetővé, melyek Magyarország minden kisebbsége számára nagyon fontosak. Ilyen például az ombudsman vagy a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosának funkciója. A nemzeti és etnikai kisebbségek számát Magyarországon tizenháromban szabja meg a törvény, s számarányukat tekintve a romák és a németek után mi a harmadik helyet foglaljuk el. Nagyon fontos volt a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány létrehozása, mely nemcsak a helyi és országos kulturális kezdeményezéseket és rendezvényeket támogatja, hanem a nemzetiségi lapok kiadását is. S amit a kisebbségi érdekvédelem terén mindig is a legfontosabbnak tartottunk - az új kisebbségi törvény elfogadása és a szlovák intézmények hálózatának kiépítése mellett-, az a kormány mellett működő önálló Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal létrehozása volt. Vagyis megteremtődött a törvény által kinyilvánított kisebbségi kulturális autonómia törvényi és anyagi háttere. A számszerű kimutatások szerint is kétségtelen, hogy ezt éppen nekünk, magyarországi szlovákoknak sikerült a legjobban kihasználnunk. Napjainkban ugyanis a tizenhárom országos önkormányzatnak együttesen mintegy negyven intézménye van, s közülük minden negyediknek (vagyis pontosan tíznek) az Országos Szlovák Önkormányzat a tulajdonosa vagy működtetője! Ugyanakkor egyáltalán nem az volt a cél, hogy rekordokat döntögessünk, csak éltünk az új lehetőségekkel, miközben a kötelességeinknek is igyekeztünk eleget tenni, elsősorban az iskolaügy terén. Az állami támogatás megszerzése után hatáskörünk alá vontuk a Vertigo szlovák amatőr színházat, melynek ma már hivatásos része is van, és saját adminisztratív székháza. Tavaly a magyarországi nemzetiségi színházak hagyományos fesztiválján a Vertigo nyerte a legjobb előadásért járó dijat! Továbbá főként azokra a területekre és feladatokra összpontosítottunk, melyeket az állami szervek nem képviselnek, mely feladatokat tehát helyettünk senki nem lát el. így hoztuk létre a Szlovák Dokumentációs Központot a magyarországi szlovákokkal kapcsolatos írásos, valamint hang- és képforrások gyűjtésére, feldolgozására és közzétételére. A Szlovák Közművelődési Központ és hét regionális központja az ország területén szétszórtan élő szlovákság kulturális életét fogja össze és erősíti. A Szlovák Pedagógiai Módszertani Központ az Oktatásügyi Minisztérium eltörölt állami feladatait helyettesíti, és a szlovák pedagógusoknak nyújt módszertani segítséget. Az idén új ösztöndíjrendszert hirdetett meg 7. és 8. osztályos általános iskolás tanulók és tanítóik számára, a két gimnáziumunkban tanuló szlovák középiskolások számát növelendő. Alighanem okkal lehetünk büszkék arra, hogy Magyarországon a szlovákok rendelkeznek a legtöbb, 50 községi múzeummal és néprajzi gyűjteménnyel. Ezek közül mintegy harmincat a helyi szlovák önkormányzatok működtetnek, sőt, több az ő tulajdonukat képezi. A békéscsabai szlovák önkormányzat például nemcsak hogy tulajdonosa és fenntartója a helyi tájháznak, hanem 20 millió forintos beruházással tavaly irodákat és közösségi nagytermet is épített hozzá, a házban folyó tevékenység felélénkítésére. Az itt található gyűjtemények és gondozóik szakmai és anyagi támogatása céljából hoztuk létre következő intézményünket, a Legatum (Örökség) Szolgáltató és Ingatlanhasznosító Közhasznú Társaságot. Az új közoktatási törvénynek köszönhetően sikerült az Országos Szlovák Önkormányzat eddig felsorolt intézményeit továbbiakkal is bővíteni: hatáskörünk alá vonhattuk regionális szintű kétnyelvű szlovák iskoláinkat is. Elsőként, 2004-ben a