Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa (2.) A sokszólamú irodalom - Disputationes Samarienses 10. (Somorja, 2006)
Keserű József: A módszertől az olvasásig
Keserű József A MÓDSZERTŐL AZ OLVASÁSIG (Hozzászólás Mészáros András Kazuisztika az irodalomtudományban? című dolgozatához) Emlékszem a lelkesedésre, amely akkor kerített hatalmába, amikor (tavaly novemberben) először találkoztam Mészáros András gondolatébresztő dolgozatával. Azóta többször elolvastam, s szinte minden újraolvasás során ugyanazt éreztem. Be kell azonban vallanom (s ebben az újraolvasások csak megerősítettek), hogy e lelkesedés nem a dolgozatban felkínált módszernek, hanem a benne, általa megfogalmazott kérdések aktualitásának és jelentőségének, szólt. A dolgozat egyik kulcsfogalmára utalva azt mondhatom, hogy olyan kérdésekkel szembesültem, amelyeket túlzás nélkül nevezhetek egzisztenciálisaknak. Az alábbiakban ezért nem is annyira a dolgozat bírálatát tartom fő feladatomnak, hanem e kérdések újrafogalmazását. A szerző a kazuisztika módszerét három különböző területen (interpretáció, irodalomtörténet-írás, oktatás) véli hasznosíthatónak; hozzászólásom logikája ezeket követi, csupán a sorrenden változtatok. Előbb az irodalomtörténeti vonatkozásokról szólok, ezután térek rá az oktatással kapcsolatos kérdésekre, végezetül pedig az értelmezés kapcsán felmerülő kérdéseket járom körül. Nemrég egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy az irodalomtörténész az az ember, aki még a nem létező 19. századot is képes két részre osztani. Ezzel feltehetőleg annak a véleményének akart hangot adni, hogy az irodalomtörténész - távol az élet és az irodalom valódi problémáitól - olyan fikció felépítésén fáradozik, amelynek létrejötte kizárólag neki okoz örömet, ha ugyan okoz egyáltalán. Ismerősöm nézőpontjából például „az antik és a modern szubjektum irodalomban betöltött funkciójának”1 összehasonlítása aligha nevezhető egzisztenciális kérdésnek. Vajon az irodalomtörténész kérdései tényleg pusztán akadémikus kérdések? S egyáltalán, mi szükség van irodalomtörténet-írásra? A tanulmány szerzője nem kérdőjelezi meg az irodalomtörténetet mint irodalomtudományos diszciplínát, hiszen a kazuisztika módszere - egyebek között - az irodalomtörténet-írás számára kínál eszközöket. Azt azonban, hogy az irodalomtörténet-írás bevett gyakorlatával elégedett lenne, már kevésbé hinném, a kazuisztika módszerének kiterjesztését az irodalomtörténet területére alighanem éppen ez az elégedetlenség motiválja. A kazuisztika eredetileg nem az irodalomtörténet-írás módszere volt. A szerző azon-
