Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Popély Árpád: A szlovák pártvezetés és az 1956-os magyar forradalom
66 Popély Arpád Dénes György költőnek, a magyar adás szerkesztőjének a magyarországi események idején szintén „nagyon tisztázatlan” volt az álláspontja, ezért minden jel arra utal, hogy a beszéd minden mondata alaposan át volt gondolva.43 Mács elbocsátását az SZLKP KB Irodája jóváhagyta azzal, hogy lehetővé kell tenni számára, hogy valamelyik más magyar lap szerkesztőségében dolgozhasson, Dénes főszerkesztőnek pedig feladatul adták, hogy a fiatal szerkesztők nevelésére fordítson nagyobb figyelmet.44 Ugyancsak az SZLKP KB Irodájának 1957. március 8-i ülése foglalkozott a Szlovák írók Szövetsége Kultúrny život című hetilapjában tapasztalható „kedvezőtlen jelenségekkel”. A lap közölni akarta ugyanis Egri Viktor interjúját Veres Péter és Szabó Pál magyarországi írókkal, s ezért a kinyomtatott lapot egyenesen Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára utasítására visszatartották és bezúzatták. Egri egy négyfős csehszlovák íróküldöttség tagjaként még februárban látogatott Magyarországra azzal a céllal, hogy ott feltérképezzék a magyar írók hangulatát, és megpróbálják megnyerni őket a Kádár-rendszer számára.45 Noha Egri az egyik legvonalasabb csehszlovákiai magyar írónak számított, a pártvezetés nem engedélyezte a Kádár-kormánnyal szembenálló, s ezért Magyarországon publikálási tilalommal sújtott Veres Péterrel és Szabó Pállal készített interjújának közlését.46 A magyar forradalom egyik legsajátosabb csehszlovákiai következménye az volt, hogy paradox módon hozzájárult a szlovákiai magyar kisebbségi sajtó megerősödéséhez. Az SZLKP KB Irodája már 1956. november 16-án, tehát nem egész két héttel a forradalom elfojtását követően amellett, hogy ismét elrendelte a magyarországi sajtótermékek behozatalának korlátozását, a kieső sajtótermékek pótlása céljából határozatot hozott több szlovákiai magyar sajtótermék példányszámának emeléséről. A KB Irodájának határozata szerint a Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága kiadásában megjelenő Dolgozó Nő példányszámát december 1-jétől 15 ezerről 19 ezerre, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottsága Új Ifjúság című hetilapjának példányszámát 1957. január 1-jétől 6 ezerről 10 ezerre, a Földművelésügyi és Erdőgazdasági Megbízotti Hivatal Szabad Földműves című hetilapjának példányszámát pedig ugyancsak január 1-jétől 13 ezerről 15 ezerre kell emelni. A határozati javaslat az Új Szó példányszámának 50 ezerről 70 ezerre történő emelését s heti terjedelmének 46-ról 48 oldalra való növelését is előirányozta, ez azonban az elfogadott határozatba végül nem került bele, s az Új Szóval kapcsolatban csupán a magyarországi különszámai miatt megnövekedett példányszámához szükséges rotációs papír mennyiségének növeléséről döntöttek.47 Ugyancsak az SZLKP KB Irodájának 1956. november 16-i határozata mondta ki, hogy egy hónappal előbbre kell hozni a Csemadok eredetileg 1957. január 1-jétől engedélyezett, a Fáklyát felváltó A Hét című hetilapjának elindítását. Az alacsony színvonalú, elavult nyomdatechnikájú s egyre csökkenő példányszámú Fáklya hetilappá alakítását, ill. új címmel való megjelentetését a Csemadok vezetése már több mint egy éve szorgalmazta. Az SZLKP KB Titkársága 1955. október 22-én még elutasította a Csemadok Elnökségének kérését, hogy a havilap 1956. január 1-jétől hetilapként jelenhessen meg,48 majd a megismételt kérést követően 1956. június 1-jén beleegyezését adta ugyan a lap hetilappá alakulásához és A Hét címmel való megjelentetéséhez, azt azonban a Csemadok által szorgalmazott október 1-je helyett csupán 1957. január 1-jétől engedélyezte.49 A lap 1957-től engedélyezett indítását tehát nyilvánvalóan a magyar forradalommal összefüggésben hozták előre 1956. december 1-jére. Ezt támasztja alá a Csemadok 1956. október 26-i elnökségi ülésének jegyzőkönyve is, amely szerint Lőrincz Gyula, az egyesület elnöke beszámolt arról, hogy Karol Bacílek, az SZLKP KB első titkára fogadta őt és Egri Viktort, A Hét későbbi főszerkesztőjét, és
