Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom
A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom 49 Doborgaz sziget közelében kötöttek ki. A magukkal vitt lapokat a part közelében elrejtették, majd sötétedésig ismerőseiknél húzódtak meg. Miután azonban este visszatértek az elrejtett lapokért - hogy azokat a környék településeire széthordják -, forradalmárok mintegy 15-20 fős csoportja vette őket körül. A két szlovákiai magyar férfi utólag tett vallomása szerint a forradalmárok (akik a szlovákiai újságokat is megtalálták) azzal fenyegetőztek, hogy kivégzik őket, de végül a határőrség egyik hadnagya, aki szintén a fegyveresek között tartózkodott, erről lebeszélte a forradalmárokat, s két szlovákiait pedig a dunakiliti laktanyába kísértette. A laktanyában eltöltött éjszaka után a napilapcsempészeket visszaküldték Szlovákiába. A két férfi azonban keserűen jegyzi meg a szlovák hatóságoknak tett vallomásában, hogy az evezőt elvették tőlük, így a csupán nagy erőfeszítés árán, kézzel evezve tudtak visszatérni a Duna szlovák oldalára.45 Egy másik - ma már inkább mulatságosnak tűnő - esetet a Losonci járásból említenek a pártanyagok. A forrás egy tőrincsi (Nógrád Szlovákiához tartozó települése) elvtárs önfeláldozását emeli ki. Az illető ugyanis a sajtó átszállítása közben az Ipolyba esett, „de a hideg időjárás ellenére nem fordult vissza, amíg a pártfeladatot nem teljesítette".'16 A Csehszlovákiából átjutatott nyomtatott sajtót a forradalmi Magyarország nem fogadta örömmel. A Nógrád megyei járási rendőrkapitányság forradalmi tanácsának ülésén például többen is kifogásolták, hogy Csehszlovákiából olyan sajtótermékeket hoznak be, amelyek fasiszta ellenforradalomnak minősítik a magyarországi eseményeket.47 De a Szabad Nógrád október 30-i száma is foglalkozott a megyében terjesztett Új Szó tartalmával.48 A forradalom alatt a csehszlovák belügyi szervek az ügynökhálózatukat is mozgósították, miközben különösen nagy hangsúlyt helyeztek a magyar nemzetiségű, illetve magyarul jól beszélő ügynökök aktivizálására. A prágai belügyi levéltár dokumentumai szerint a forradalmi Magyarországra átküldött ügynökök elsősorban a szlovákiai magyar társadalom értelmiségi vagy középosztálybeli rétegeiből kerültek ki.49 A „Spevák” (Énekes) fedőnevű ügynök a Szlovák Állami Néptáncegyüttes alkalmazottja volt, a Bažant (Fácán) fedőnevű személy középszintű vállalati vezető, Flórián kultúrház-igazgató, Vavrinec (Lőrinc) pedig egy Szene melletti község plébánosa.50 A fellelt iratok szerint az ügynököket általában két-három napos magyarországi küldetésre küldték. Feladatukról csak közvetlenül az elutazásuk előtt értesítették őket, ekkor kapták meg a költségeik fedezését szolgáló pénzt (általában 400 Ft-ot), s a határátlépésre feljogosító Alkalmi Útiokmányt (Príležitostná pohraničná priepustka). Munkahelyi hiányzásukat a munkahelyi pártszervezeteken keresztül intézte el a belügy. A Magyarországra átküldött ügynököktől elsősorban a felkelők katonai erőiről, az általános politikai helyzetről, a közvélemény hangulatáról igyekeztek információkat szerezni. A szlovákiai magyarok szerepvállalását vizsgálva nem szabad elfeledkezni arról a vélhetőleg több tucat pártmunkásról sem, akik november 4-e után nagy számban jártak át Magyarországra, s kapcsolódtak bele az ottani párt újjáépítésébe ideológiai, cenzori vagy más szerepkört betöltve. A témával foglalkozó szakirodalom közlései szerint a kassai kerületi pártbizottság naponta 30-40, esetenként akár 80 magyarul beszélő agitátort küldött magyarországi pártmunkára, a Losonci járásból pedig 17 személy járt rendszeresen át.51
