Ivaničková, Edita - Simon Attila (szerk.): Az 1956-os magyar forradalom és Szlovákia - Disputationes Samarienses 9. (Somorja-Pozsony, 2006)
Simon Attila: A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom
A szlovákiai magyarok és az 1956-os forradalom 43 Ez a figyelem esetenként már olyan méreteket öltött, amely sok munkahelyen akadályozta a normális munkavégzést. A dolgozók munkamorálja csökkent, s néhány szövetkezetben, illetve üzemben szinte alig dolgozott valaki: „Október 24-én a szenei gépállomáson szinte senki nem dolgozott, mivel a magyar nemzetiségű dolgozók egész nap a magyar rádiót hallgatják..., s látszik rajtuk, hogy örülnek a magyarországi eseményeknek” (Szene); „...a magyar nemzetiségű lakosság erősen érdeklődik a magyarországi események iránt, ľgy munkáját rendesen nem végzi... Konkrétan megállapítást nyert, hogy a zselizi felvásárló üzemben a magyar nemzetiségű alkalmazottak folyamatosan a rádiókészülékek mellett ülnek, ami hatással van a többi alkalmazottra és a munkamorálra is. Amikor a szlovák nemzetiségű alkalmazottak figyelmeztették őket, hogy ne hallgassák állandóan a rádiót, s végezzék inkább rendesen el a munkájukat, a magyar alkalmazottak nevetve válaszolták, hogy ha majd Prágában lesz hasonló felkelés, akkor majd ők fogják a szlovák munkásokat figyelmeztetni, hogy dolgozzanak, ne pedig a rádió mellett üljenek” (Zseliz)9 A jelentésekből a nagyfokú figyelem kiderül, azt azonban már sokkal nehezebb eldönteni, milyen érzésekkel fogadta Dél-Szlovákia lakossága a forradalom hírét. Szabó Béla, a kommunista szlovákiai magyar újságíró és szépíró Napló 1956 című könyvében a negatív reakciókat emeli ki.10 A propagandisztikus alkotás, amelyért később Állami Dijat is kapott, hitelessége azonban megkérdőjelezhető, miközben az is valószínűsíthető, hogy az októberi és novemberi bejegyzéseket illetően olykor utólagos „naplójegyzetekről" van szó.11 Nem vonható kétségbe viszont az, hogy - s ebben a nem látni különbséget a magyarok és a szlovákok reakciója között - a fegyveres harcok félelmet ébresztettek Dél- Szlovákia lakossága körében. Az államhatárok közelében lakók viszonylag tisztán hallották a harcok zaját, sőt alkalmasint (Bodrogközből ilyen információk is vannak) néhány eltévedt lövedék szlovák oldalon esett le. A harcok hangjai (érkezzenek azok a rádió hullámain is) pedig sokukban a háború emlékeit, a fél emberöltővel korábbi ostrom nehéz napjait idézték fel.12 Sőt a csehszlovák propaganda erre az érzésre még rá is erősített, hiszen a szlovákiai sajtó napirenden közölte a harcok és a lincselések áldozatainak elrettentő képeit. Félelemmel és ellenérzéssel fogadta a magyar forradalom híreit a szlovákiai magyar kommunisták egy része is, akik nem csupán addigi pozícióit féltették, de olykor maguk és családjuk biztonságát is. Erre utalnak azok az információk, amelyek szerint a forradalom alatt néhány településen a kommunista vezetők nem merték otthonukban tölteni az éjszakákat.13 A szlovákiai magyarok között azonban a meghatározó érzés az eseményekkel való szimpátia volt. Különös módon ezt elsősorban nem a gazdasági és ideológiai rendszerváltás lehetősége váltotta ki, hanem a nemzeti érzések fellobbanása. Plasztikusan fejezik ezt ki Máté László sorai: „A »suttogó propaganda« nagy-nagy szimpátiával követte az odaáti eseményeket, valahogy azzal a parázs alatt izzó reménységgel, hogy »a magyar név ismét szép lesz!«, és megmutatja a világnak - Sztálinnal és Rákosival szemben -, hogy nem minden magyar fasiszta. Az izmosabb nemzeti öntudat pedig úgy nyugtázta az eseményeket, legalább a magyarok egyszer megmutatják a ruszkiknak...”14 S noha ebben az esetben utólagos emlékezésről van szó, a nemzeti büszkeség fellobbanásának a korabeli jelentésekben is számos jele van. „Mi a véleményük a budapesti eseményekről? Mi magyarok büszkék vagyunk arra, hogy a mi nemzetünk fellázadt a bolsevizmus ellen” - mondja H. A. pozsonypüspöki tanítónő.15 A forradalom
