Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Németh Zoltán: A szlovákiai magyar irodalom kontextusa
Németh Zoltán A SZLOVÁKIAI MAGYAR IRODALOM KONTEXTUSA Ha egy tudományágban felmerül egy fogalom, akkor a használhatóság érdekében nem árt definiálni is azt. A „szlovákiai magyar irodalom” terminusával éppen az az egyik legfőbb probléma, hogy használói nem vették a fáradságot, hogy definiálják, mit, milyen szövegkorpuszt, szöveghalmazt értenek a fogalom alá vonhatónak. Hiszen ha a „magyar irodalom” fogalmát próbáljuk például meghatározni, akkor valószínűleg a többség számára kielégítőnek tűnik egy olyan meghatározás, amely szerint a magyar irodalom „a magyar nyelven írt irodalmi szövegek” tartományára utal. Ebbe - például - a „szlovákiai magyar irodalom” is beletartozik. Az irodalmi kommunikáció klasszikus hármas modellje szerző-szöveg-olvasó konstellációban szemléli tárgyát. Az előbbi meghatározás jellegzetesen a szöveg (magyar nyelven írt szöveg) koncepciójából indul ki. Ha a modell másik két eleme felől nézzük a magyar irodalom terminusát, akkor létező, bár kevésbé elfogadott meghatározásmintákkal szembesülhetünk. A szerző felől nézve a magyar irodalom a magyar nemzetiségű szerzők által írott szövegkorpusz lenne - így például Janus Pannonius, II. Rákóczi Ferenc, Farnbauer Gábor vagy Macsovszky Péter nem magyar nyelven írt szövegei is ide tartoznának. Az olvasó nézőpontja felől pedig a magyar irodalomba tartozhatnának mindazon szövegek, amelyeket az olvasó egyfajta magyar tematika felől olvas - például Ágota Kristóf egyes regényei. Mi a helyzet a „szlovákiai magyar irodalom" terminusával az említett modell vonatkozásában? Definiálható a szöveg fogalmára támaszkodva? Eszerint „szlovákiai magyar irodalom” az, amely „szlovákiai magyar nyelven" íródik. Van ilyen nyelv? Minden bizonnyal joggal állítható, hogy a szlovákiai magyarok többségének nyelvhasználatában vannak olyan elemek - például szlovakizmusok -, amelyek megkülönböztethetők a magyarországi nyelvhasználatok elemeitől, viszont arról sem szabad megfeledkezni, hogy sem a magyarországi, sem a szlovákiai magyar nyelvhasználók tábora nem egységes, rétegnyelvek, különféle nyelvi regiszterek keveredése figyelhető meg bennük. Egyetlen komponens kiemelése hibás általánosításokhoz vezethetne. Annál is inkább, mert a szlovákiai magyar irodalomba tartozó szövegek többsége nem egy efféle „szlovákiai magyar nyelven" szólal meg, hanem a magyar irodalom - természetesen egyáltalán nem egységes - köznyelvén. A szerző koncepciója felől nézve a „szlovákiai magyar irodalmat” a szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű szerzők szövegei alkotják. Ez megint csak problémákat von maga után, gondoljunk csak Márai Sándor, Varga Imre, Tóth László, Krausz Tivadar, H. Nagy Péter, Macsovszky Péter, Mórocz Mária stb. helyére ebből a szempontból. Az olvasó szempontjából a szlovákiai magyar sors, téma specifikumai által adott íráslehetőségek tartoznának ide. Ha valaki végigolvassa az utóbbi évtized „szlovákiai magyar irodalmának” szövegeit, akkor azt látja, hogy a szlo
