Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Dusík Anikó: Jelenlét és kanonizáció
Jelenlét és kanonizáció 23 hogy a korábban említett, a világhálón is olvasható Sturm-szöveg Gazdagnak a Honvágy című válogatásban megjelent írásával kapcsolatban a következőket mondja: „Gazdag József írása, ha szól valamiről, akkor az az undorodásig vacak közérzet. Igen hamar kiderül azonban, hogy az undor és fanyalgás semmi más itt, mint a mondanivaló-hiány takargatása. Nincs, ami összeálljon a kínos-alapos leírásokból, távlat nélküli elhallgatásokból, a különösség hajszolásából és a csapongó mozaikosságból. Ugyanez a töredezett álmélység jellemzi Mizser Attila, Mórocz Mária és Öllős Edit írását.” (http://www.kortarsonline.hu/0602/sturm.htm/) Németh ugyan rögzít egy névsort és hangsúlyozza a generáció- és országhatár-felettiség elvét, de a szerzők mintasorba emelése esetenként mégis csupán akaratlagosnak tűnik (bár nem okvetlenül az előbb említett Gazdag esetében). Tekinthetjük ezt egy zajló folyamatot bemutatni kívánó szándék természetes velejárójának is. Azonban Némethinek is, mint mindenki másnak, szembe kell néznie az idő teremtette kihívásokkal. Melyik az a pillanat, mikor a megjelenés jelenlétként kell, hogy rögzüljön? Mikor és mitől lesz a jelenlétnek súlya? Milyen kritériumok alapján definiálhatjuk a jelenlétet, s milyen módon változtatja meg - megváltoztatja-e - az újak jelenléte az irodalomról folyó közbeszédet? Ilyen szempontból tanulságos Németh Kanonizálok és kanonizáltak című írása is (alcíme: A fiatal irodalomban), amely a történeti kánon és a fiatal irodalom kánona közötti eltérésekre, feszültségre mutat rá. (http://www.foruminst.sk/publ/disputa/2/disputa2_nemeth2.pdf) Egyrészt tudomásul kellene vennünk a történeti kánon inkább mégiscsak lezártnak tekinthető jellegét, másrészt a fiatal irodalom kanonizálói fenntartják maguk számára a rendszer minden áron való nyitottságának jogát. A Németh által az említett írásban is bemutatott paralel kánonok (mintasorok) sokasága, átfedéseik-átfedhetőségeik kérdőjelei mégis inkább elmosódóvá teszik a kanonizálásban szerepet játszó szempontokat, illetve megkérdőjelezik relevanciájukat. (A jelenlét megnevezése-e a kánon?) Bár a Németh által ebben az írásban kanonizálókként megjelöltek egyike sem említi pl. a Némethnél más írásaiban is jelenléte súlyát hangsúlyozva tárgyalt Talamon Alfonzot, Németh - aki az országhatárokhoz kötöttség elvét (az ilyesfajta megközelítések érvényességét) alapjaiban tagadja - az általa felkínált mintasorba (kánonba?) nyilvánvalóan a figyelemfelkeltés szándékával - is - emeli be Talamont. Valószínűsítve, hogy a milyen helyről, a honnan való olvasás a jelenlét tudomásul vétele szempontjából - úgy tűnik - még mindig elengedhetetlenül fontos. * Az értékelés, besorolás szempontjainak sokasága és tisztázatlansága nehezen átlátható, belátható helyzetet teremt a szlovákiai magyarnak is nevezett irodalomban, irodalmi közbeszédben (is). A folytonosság és folyamatosság lehetőségeinek belátását paradox módon a szlovákiai (csehszlovákiai) magyar irodalom önálló létét deklaráló, a generációs elv jelenlétét rögzítő értelmezések is gyengítik. Akár mint pl. Cselényi László Negyedvirágzás avagy van-e (volt-e, lesz-e) hát cseh/szlovákiai magyar irodalom? című kötete. A „harmadvirágzás” túlzottan tág kategóriája és a „negyedvirágzás" ironikus felhangoktól sem mentes megjelenítése ugyancsak nem járul, nem járulhat hozzá a Cselényi által a címben is felvetett (aktuális és legitim) kérdés megválaszolásához. A szerzők jelenléte súlyának meghatározása itt is bizonytalan alapú, akaratlagos.
