Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)
Keserű József: Miért nem lehet tanítani a (cseh)szlovákiai magyar irodalmat?
Miért nem lehet tanítani a (cseh)szlovákiai magyar irodalmat?17 lyes tapasztalataim túl sok optimizmusra nem adnak okot. A siker vagy a kudarc olykor nem is a tanár személyén múlik (bár, úgy hiszem, nagyon sok múlik ezen), hanem legalább ilyen mértékben az irodalmi művön, amelynek közvetítésére vállalkozunk. Úgy vélem, a kortárs irodalom eddig kiaknázatlan lehetőségeket rejt ezen a téren. Megfigyeltem, hogy egyes középiskolás diákok és egyetemisták élénken érdeklődnek a kortárs (nagyon gyakran a hazai kortárs) irodalom iránt, ami természetes is. Miért is lenne meglepő, hogy olyan szövegek felé fordulnak, amelyeket mondjuk szűkebb pátriájuk szülötte vagy egy korban és gondolkodásban hozzájuk közel álló írt? Ez azonban újabb kérdéseket vet fel: Van-e lehetősége az irodalomtanárnak arra, hogy becsempéssze a kortárs (szlovákiai magyar vagy más) irodalmat az órára? Ennek persze az a minimális feltétele, hogy a tanár ismerje (és tudja értékelni) a kortárs irodalomnak legalább egy részét. Vajon tényleg így van ez? (Önök szerint olvasnak a magyartanárok kortárs irodalmat?) A szlovákiai magyar irodalom oktatásában itt látok potenciált. A szlovákiai magyar irodalom mint ÉLŐ irodalom elvileg talán segítségünkre lehet abban, hogy az irodalomóra betölthesse tényleges funkcióját. És nem is kell ahhoz ragaszkodnunk, hogy az élő jelzőt kizárólag a kortárs irodalom számára tartsuk fenn (és ahhoz sem, természetesen, hogy kizárólag szlovákiai magyar művek számára), hiszen élő irodalomnak számít mindaz, ami még ma is megszólítja az olvasót. (Ezért nem értem, hogy miért az Antigonét és A nyomorultakat olvastatjuk a tanulókkal, és miért nem mondjuk az Iphigénia Auliszbant vagy a Bouvard és Pécuchet-t?) Ahhoz azonban, hogy a tanuló valóban olvasóvá váljék (legalább az irodalomórán) egy dolog elengedhetetlenül szükséges: magának az irodalmi műnek a jelenléte, effektiv megszólaltatása. Ezek után nem tudom megkerülni a kérdést: találkoznak-e a tanulók az irodalomórán irodalmi művekkel, esetenként (cseh)szlovákiai magyar szerzők műveivel? Vagy csak bemagolandó periodizációkkal, kivonatos életrajzokkal és ún. „műelemzésekkel”? A kérdést, hogy miképp tanítsuk a (cseh)szlovákiai magyar irodalmat, megelőzi egy (szerintem) sokkal alapvetőbb: hogyan tanítsuk egyáltalán az irodalmat? Csakis miután ezt a kérdést kielégítően megválaszoltuk, érdemes azzal foglalkozni, hogy van-e valamiféle specifikuma a (cseh)szlovákiai magyar irodalomnak, illetve hogy miképp közvetítsük ezt a specifikumot az órán. (A magam részéről nem tudok választ adni arra a kérdésre, hogy van-e. Nem kizárt, hogy egyes művek közvetítenek valamiféle szlovákiai magyar eszmeiséget - bár egy ilyen eszmeiség mibenléte elég kérdésesnek és problematikusnak tűnik számomra -, ugyanakkor az nyilvánvaló, hogy nem minden szlovákiai magyarnak minősíthető irodalmi alkotás tükröz ilyesmit. Példaként Gazdag József Kilátás az ezüstfenyőkre című Madách- és Bródy-dijas kiváló kötetét említhetném, amelyben aligha fedezhető fel bármiféle szlovákiai magyar szellemiség.) Elsősorban talán magunktól kell megkérdeznünk: Mit tanítunk az irodalomórán? Irodalomtörténetet? Szerzői életrajzokat? Korszakolásokat? Történelmi hátteret? Vagy műveket is? És ha igen, akkor hogyan? „Lediktáljuk” a róla szóló elemzést, hogy legyen mit legközelebb (vagy az érettségin) számon kérni? Vagy netán felolvassuk a verset, novellát, regényrészletet, és megpróbálunk róla párbeszédet kezdeményezni? Mi a célja az irodalomórának? Mindenekelőtt ezt kellene tisztázni. (Nagyon jól tudom, hogy ha ezeket a kérdéseket sikerül is elméletben megválaszolni, még mindig ott a gyakorlat, a tényleges irodalomóra, amely olykor a legszebb elképzeléseket is képes keresztülhúzni. Ez azonban nem ment fel a válaszadás alól. Úgy vélem, e kérdéseket akkor is tisztáznunk kell - elsősorban persze saját magunkkal.)
