Csanda Gábor (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar irodalom oktatása. Konferencia az irodalomoktatásról, Nyitrán, 2006. szeptember 29-én - Disputationes Samarienses 8. (Somorja, 2006)

Németh Zoltán: A szlovákiai magyar irodalom kontextusa

A szlovákiai magyar irodalom kontextusa

13

Tőzsér Árpád, az „állhatatlan költő” olyan alkotója a magyar költészetnek, akinek életművében a XX. század második felének legtöbb lényeges irányzata, stílusformája, nyelvkezelési problémája kimutatható. A kortársaira és a kortárs poétikákra szüntelenül figyelő magatartást Tőzsér egyrészt a „szlovákiai magyar” irodalom II. világháború utáni provincializmusa, sematizmusa ellenében alakította ki, másrészt saját költői programja szerves részeként kezelte. Az ötvenes évektől kezdődően napjainkig a népies költészet, a tragikus-romantikus szerepeket variáló népies avantgárd, a tárgyias költészet, a neoavantgárd, a későmodern és a posztmodern lírafelfogás egyes elemei váltogatták egymást s keveredtek költészetében. Vagyis ebben az esetben is az életmű mint irodalomtörténet is képes funkcionálni.

Napjainkban a „szlovákiai magyar irodalom” problematizálása talán az egyedüli lehetőség arra, hogy ráirányítsa a figyelmet bizonyos alkotókra, hiszen a fiatal irodalomtörténész- és kritikusgenerációt nem a kisebbségi sorskérdések, hanem a különféle esztétikai, identitás- és szövegjátékok mentén generálható értelmezések foglalkoztatják. Mindazonáltal nagy veszély lenne, ha a határon túlinak vagy kisebbséginek nevezett magyar irodalmak kérdései csak elavult irodalomtörténeti fogalmak és nézőpontok felől vetődnének fel. Ezért a provokatív kérdések mentén megjelenő interpretációk akár törlésjel alá helyezett továbbértelmezésként is felfoghatók.