Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
Integrálódó kisebbség? 403 A helyi hatóságok által is támogatott hivatalos ideológia megjelenítésében a Bolyaiak - a lokálpatrióták évszázados büszkeségei - így válhattak a tudományos haladás és a katolikus szűk látókörű konzervativizmus elleni harc szimbólumává. A lakosság azon részének szemében, amely érzéketlen volt az ideológiai ingerekkel szemben, a két Bolyai és a többi kultúrateremtő személyiség, akiknek tetteit most egy évtizedes erőszakos csend után megünnepelték, erőteljes magyar nemzeti jelképekként jelentek meg. Nem véletlen, hogy épp az 56-os forradalom szimbolikus válaszként 1957 első hónapjaiban a MAT magyar kommunistái elérték a nemzeti múlt rehabilitálásáért folytatott erőfeszítéseik netovábbját: arról tárgyaltak, hogy megünnepeljék-e nyilvánosan március 15-ét. A tartományi párttitkárság egyik ülésén Csupor Lajos a tudományos és művelődési osztály tervezete alapján elrendelte, hogy 15-én nyilvánosan emlékezzenek meg a székely vértanúk emlékművének száz éve történt felavatásáról.71 Beismerve, hogy ez a lépés, amelyet erőteljesen követelnek az értelmiségiek és az egyetemisták, többé-kevésbé felkészületlenül érte a hatóságokat, az első titkár hozzátette: „Amennyiben ez az ünnepség nem bizonyul megfelelőnek ebben a pillanatban, arra kérjük önöket, hogy segítsenek lefolytatni a megfelelő politikai munkát a diákok körében.”72 Csupor tehát egy megelőző lojalitási gesztust kért az értelmiségiektől: garanciát, hogy amennyiben nem érkezik meg a jóváhagyás az esemény megtartásához, tartózkodni fognak mindenféle tiltakozástól. A jóváhagyás nem érkezett meg ugyan, de március 15-én - akárcsak az előző években - nemcsak titokban ünnepeltek, hanem több iskolában is, bojkottot hirdetve a központ által előírt tiltással szemben. Egy március 27-ére összehívott rendkívüli ülésen, amelynek célja a tanárok és a diákok által felvállalt hozzáállás megvizsgálása volt, Csupor arra kényszerült, hogy tudomásul vegye a tiltó rendelkezés népszerűtlenségét, és megerősítse, hogy továbbra is az előző hetekben megpróbált nyitás pártján áll: „ha ez lenne a lakosság többségének kívánsága, javasoljanak egy akciótervet a megünnepléséhez.”73 Miközben Bukarest 1957 márciusában elindított egy átfogó megtorlási műveletet mindazokkal szemben, akik bármilyen formában szolidaritást vállaltak az ’56-os forradalommal, a párt tartományi igazgatósága az értelmiség által magával ragadtatva a nemzeti szimbolikus térfoglalásban oda jutott, hogy támogatta a Bolyai Farkas és Bolyai János tiszteletére emelt emlékmű felállítását a gimnázium főbejáratával szemben. A matematikusok szobrát ugyanaz a szobrászmester faragta, aki három évvel korábban Sztálin nyomasztóan impozáns szobrát készítette, amely 1955. december 21-től Marosvásárhely főtéren, a Néptanács székháza előtt díszelgett. A két Bolyai szobrát 1957. szeptember 7-én leplezték le hatalmas tömeg előtt. Másnap a helyi magyar napilap két teljes oldalt szentelve az eseménynek a gimnáziumot ősi magyar intézményként74 jellemezte, finoman éreztetve olvasóival, hogy a két nemzet közül melyiknek van igazából joga „otthon érezni magát” a Magyar Autonóm Tartományban. 71 ANDJM, fond 1134, dós. 181/1957, 37. f. 72 Uo. 38. 73 ANDJM, fond 1134, dós. 173/1957, 244. f. 74 Vörös Zászló, 1957. szeptember 8.
