Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Integrációs modellek
38 Szarka László pártok előzetesen nem tájékoztatták őt a kormányba lépésükről, az előzetes budapesti megállapodást figyelmen kívül hagyva nem vált ki a közös parlamenti klubból, hanem még intenzívebb tárgyalásokat kezdett, de ekkortól kezdve közvetlenül Švehla miniszterelnökkel és Milan Hodža miniszterrel.58 Az 1926 novemberében lefolytatott tárgyalásokon Szent-lvány az előzetesen összeállított kívánságok teljesítésétől tette függővé a Švehla vezette koalíciós kormány támogatását és a költségvetés megszavazását. A követelések közül kiemelten fontosnak tartotta az elbocsátott körülbelül 1400 magyar állami alkalmazott ügyének rendezését, a bírósági járások nemzetiségileg a magyarokra nézve előnytelen kialakításának megváltoztatását, az iskolaügyek rendezését, a földbirtokreform és a telepítések kapcsán sérelmezett döntések felülbírálását, valamint a szlovenszkói magyar pénzintézetek szanálását. A tárgyalásokon Hodža egyebek közt ígéretet tett arra, hogy 500 hektárig a szlovákiai magyar birtokok 80-90 százalékát mentesíteni fogják a lefoglalás alól, és általában mindenben igen előzékenyek voltak az MNP elnökével szemben. A december 2-i megbeszélésen Švehla a további egyeztetéseket és a vitás ügyek mielőbbi rendezését helyezte kilátásba. Szent-lvány a budapesti kormánytól január 31- éig kapott haladékot a tárgyalások eredményes lezárására. Miután ez alatt az idő alatt - az állampolgársági kérdésen kívül - nem sikerült egyetlen kérdésben sem konkrét eredményre jutni, az első magyar aktivista kísérlet véget ért.59 A sikertelenségnek több oka is volt. Az egymás között megosztott magyar pártok viaskodása, az MNP öt mandátumának viszonylagos csekély súlya éppúgy szerepet játszott, mint a Hlinka-féle Szlovák Néppárt 1927. januári kormányba lépése. Ekkorra már a magyar és a szlovák pártok közötti együttműködésnek szinte valamennyi feltétele megszűnt, s nem elképzelhetetlen, hogy a szlovákiai keretek közt Hlinkáék eleve elfogadhatatlannak tartottak bármilyen hatalom-megosztást a német-magyar parlamenti klubban képviselt koalíciós partnerekkel. A német pártok pedig azt nem nézték jó szemmel, hogy Szent-lvány a magyar kormány és követség instrukcióinak megfelelően igyekezett minden nyitott kérdést asztalra tenni, és teljes körű elintézésüktől tette függővé a magyar képviselők támogatását. Ezért a német klub 1927. július 7-i ülésén kizárta az MNP képviselőit, ami a magyar politikusok számára kétségkívül az utolsó figyelmeztetés lehetett arra, hogy az aktivista politika folytatásával a párt létét kockáztatják.60 A két világháború közti csehszlovákiai kisebbségi politikában az 1926-1929 közötti „úri koalíció” nemzetközi együttműködési keretei közt nem találták meg a helyüket a szlovákiai magyar pártok. Az aktivista magatartás azonban létjogosultságot nyert. Igaz, a harmincas években már jórészt csupán irodalmi, publicisztikai szinten, illetve az 1938. évi csehszlovák válság idején a baloldali pártok népfrontos antifasiszta akcióiban.61 Az 1920-as évek aktivista periódusa nem halmozott fel annyi bizalmi tőkét, hogy a szudétanémet, rutén, lengyel és magyar kisebbség, illetve a szlovákok szavazói, meg58 MOL K-64, 1926-7-497. rés. pol. 59 A tárgyalások menetéről Szent-lvány részletes tájékoztatást adott Masirevich követnek: Szent-lvány közlései a cseh kormánnyal legutóbb folytatott tárgyalásokról, MÓL K-64, 1926-7-581-582. rés. 60 MÓL K-64, 1927-7-332.rés. 61 „A csehek sohasem cselekedtek úgy, hogy igazolták volna az aktivizmust, és egy-két döntő engedménynyel tetszetőssé tették volna a nép előtt a kormánytámogatás eszméit. Prága szűkkeblűsége kiábrándította a becsületesebb magyar aktivistákat." Szvatkó Pál: A visszatért magyarok... i. m. 105. p.
