Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Az új baloldali magyar értelmiség az ötvenes-hatvana években
STEFANO BOTTONI INTEGRÁLÓDÓ KISEBBSÉG? A Magyar Autonóm Tartomány politikai elitje A mai magyar kisebbségkutatás egyik kulcskérdése a kisebbségi/nem domináns csoportok és a Monarchia utódállamainak nemzetalkotó elitjei által képviselt hatalom viszonyrendszerének feltárása.1 A két világháború között és a szocializmus utolsó évtizedeiben e viszonyt a kisebbség alárendelt státusa és annak politikai, jogi és/vagy gazdasági kiszolgáltatottsága jellemezte. Az erélyes és deklarált államnacionalizmus és a legkülönbözőbb nemzetépítési technikák alkalmazása2 akkor gyakorlatilag lehetetlenné tették a többség/kisebbség partneri alapú viszonyát. Válaszként a jobboldali mozgalmak, majd a kommunista kormányok által menedzselt államépítési kísérletetek, a magyar közösségek visszautasították a politika és lélektani integráció gondolatát a román, a csehszlovák vagy a jugoszláv államba. Kivételt képeztek Csehszlovákiában az 1968 utáni években a Csemadok által megkísérelt társadalmi/kulturális integráció, valamint Jugoszláviában a hatvanas/hetvenes évekbeli vajdasági magyar elit intézményesség nélküli integrációja a többségi társadalomba. Ez a tanulmány azt az egyedüli intézményesített integrációs kísérletet kívánja feltárni, amelyben egy meghatározott területi egységen belül - a Székelyföldet egybefogó Magyar Autonóm Tartományban (MAT) - egy döntően magyar származású és kultúrájú politikai-szocializációs csoport, a kommunista párt- és államapparátus az integráció legmagasabb fokáig jutott el: egy évtizeden át kézben tarthatta a helyi politikai hatalmat. Mivel az 1952 és 1960 között működő MAT-ról több dolgozat született az utóbbi években,3 írásom csak utalásszerűén foglalkozik a korszak eseménytörténetével. Érdeklődésem középpontját e magyar többségű terület politikai hatalmának tartópillére, a Tartományi Pártbizottság és annak döntéshozó szervei képezik. Tanulmányom első része az ötvenes évekbeli nómenklatúra társadalmi és etnikai összetételéről, míg a második fejezet a politikai elit identitásáról, kollektív rítusairól, integrációs törekvéseiről és a saját társadalmához való viszonyáról szól. 1 Bárdi Nándor: Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Budapest, 2004, 24-85 p., valamint Szarka László ebben a kötetben megjelenő tanulmánya. 2 Nemzetépítési technikának tekintem például a telepítési akciókat (főleg a városok etnikai arányának megváltoztatása), az államnyelv kötelezővé tételét a közigazgatásban, a gazdasági egyesületek etnikum szerinti támogatását vagy hátrányos megkülönböztetését. 3 Stefano Bottoni: A sztálini „kis Magyarország" megalakítása. 1952, Regio, 2003. 3. sz. 89-125. p.; uő: Források a Magyar Autonóm Tartomány geneziséről. Magyar Kisebbség, 2003. 2-3. sz. 198-240. p.; Gagyi József: Magyar Autonóm Tartomány: egy centralizációs kísérlet - hatalom, értelmiségiek, társadalom. In Fedinec Csilla (szerk.): Nemzet a társadalomban. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2004, 173-190. p.; Novák Csaba Zoltán: A Magyar Autonóm Tartomány elitjének kialakulása és megszerveződése. Uo. 191-202. p.
