Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
354 Nagy Mihály Zoltán azt támasztják alá, hogy az MNSZ vezetősége taktikai megfontolásból vagy külső nyomásra megváltoztatta álláspontját. A sérelmek orvoslását tárgyalások és konzultációk útján, valamint számtalan memorandum benyújtásával akarták elérni.61 A tárgyalások sikertelensége és a marosvásárhelyi határozat következtében kialakult belső legitimációs válság a korábbi taktika revidiálására késztette a szervezetet. Az új taktika alapját - a már említett ideológiai változások mellett - az 1946. év első felében meghirdetett „kiszélesftési” politika és a magyarság kollektív jogainak kodifikálása jelentette. A kollektív jogok értelmezése (határának kijelölése) kapcsán kirobbant viták tovább mélyítették a szervezeten belüli törésvonalakat. Bányai László és köre az adott politikai helyzetben a székelyföldi tömbmagyarság számára területi autonómiát, mfg a szórványmagyarságnak az „individuális jogok” biztosítását tartotta reális célkitűzésnek.62 Demeter János, Kurkó Gyárfás és még sokan mások a szervezet közjogi funkciójának megerősítését (önkormányzati jellegét), újabb közhatalmi jogosítványok kivívását tartották célszerűnek, amelynek törvényes keretét és biztosítékát az új nemzetiségi törvény kidolgozása és elfogadása jelentette volna. A Központi Intézőbizottság brassói értekezletén bebizonyosodott, hogy sem a nemzetiségi jogokat rögzítő Nemzetiségi Statútum rendelkezései, sem annak felügyeletére és ellenőrzésére, valamint a nemzetiségi jogok tanulmányozására létrehozott Nemzetiségi Minisztérium tevékenysége nem jelentett nagy előretörést a kisebbségi jogalkotás és érvényesítés terén. Nagy Géza felszólalásában elismerte, hogy eredményeket értek el a romániai magyar tanügy jogi helyzetének rendezése területén, ellenben rámutatott arra is, hogy a magyarság számára kedvező jogi intézkedések alacsonyabb szintű jogforrások voltak. Bizakodva tekintett a két magyar tankerületi főigazgatóság munkájára, de utalt arra is, hogy létrehozása csak miniszteri rendeletén alapult, „sehol nincs törvénybe iktatva. Ha alkalmazzák a törvény szellemét - véli Nagy Géza -, meg kell szüntetni”.63 Állításának jogosságát az egyik minisztérium válaszával támasztotta alá, amelyben a következő állt: „Egy miniszteri rendelet vagy intézkedés által teremtett helyzet, amely nem egyezik a törvényes alappal, nem nyújt semmiféle biztosítékot a szerzett jogra nézve.”64 Az Nemzetiségi Minisztérium kirakatjellegére azzal mutatott rá, hogy az MNSZ szakértői hiába dolgozták ki a nemzetiségi oktatás kérdését rendezni célzó törvénytervezetet, mert a beadványnak egyszerűen nyoma veszett a Nemzetiségi Minisztérium törvényelőkészítő ügyosztályán.65 A felsorolt jogsérelmek mellett a magyarság kedvezőtlen jogi helyzetét tovább fokozta a román jogrendszert jellemző nagyfokú jogbizonytalanság. A Torda megyei földreform során a magyar károsultaknak ezzel kellett szembesülniük: „A legnagyobb hiány az eljárás bizonytalansága, mely annak tudható be, hogy sem a törvény, sem a végrehajtó utasítások eljárási szabályokat nem tartalmaznak, s így a bizottságok, sőt az elnöklő bíró, valamint a felek sem tudják, hogy az ügyeket milyen szabályok szerint kell elindítani. Különösen bizonytalan a helyzet a bizonyítékok és a bizonyítás során, mert sem a tanúvallomásokat vagy tanú nyilatkozató kát, sem a szak61 1946 májusáig az MNSZ az agrárreform végrehajtása során felmerült magyar sérelmek orvoslása érdekében közel 16 memorandumot jutatott el kormányszervekhez. Nagy Miklós: Az 1945. évi agrárreform Erdélyben. Társadalomtudomány, 1946. október. 96. p. 62 Világosság, 1946. május 13. 63 Bányai Lászlő-hagyatéka, MÓL XIX-j-1-l (1945-1958), 1. d. 1/g., sz. n. 64 Uo. 65 Uo.
