Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi intézményesség
A romániai Országos Magyar Párt a román parlamentben 319 zásokról, kormányalakítási szándékokról és bukásokról, a mindennapi kijárásokról, anyagi gondokról stb. Bethlen György bizalmas hívének számított, aki 1943-ban, Wilier nyugdíjügye érdekében így nyilatkozott róla: „1918 előtt előbb Kecskeméten, utóbb Lúgoson állott közszolgálatban. A román uralom alatt mint a Magyar Párt bukaresti parlamenti képviselője és mint a Párt bukaresti parlamenti irodáját vezető főtitkár működött. így mint legközvetlenebb munkatársam egyikének személyéről és működéséről pontos ítéletet alkothattam. (...) Wilier állandóan a legnagyobb buzgalommal és lelkiismeretességgel állott őrhelyén, és a súlyos, akadályozó körülmények ellenére is viszonylagos sikerrel védte, mondhatnám az összes magyar intézményeket, és sok ezer magyar ember jogos ügyét, és keresett orvoslást a sérelmek özönére.”27 Wilier vezetésével a bukaresti pártiroda különböző alkalmazottakkal (Balázs Mária, Bokor [?], József Lajos, Kiss Árpád dr., Koppándy [?], Mikó Imre dr.) három helyen is működött,28 nagyságát természetesen befolyásolta a képviselők száma. Ha kisebb számú képviselőnek nagynak bizonyult, egyes szobákat a fővárosban tanuló magyar diákoknak adtak ki szálláshelyül. Kapcsolatot tartottak az elnökkel, a kolozsvári központi irodával, egyházakkal, egyesületekkel, a bukaresti magyarsággal, sajtóval/tudósítókkal, Budapesttel stb. Az iroda feladatai között szerepelt az egyének ügyeinek intézése, problémáik - állás, nyugdíj, nyelvvizsga, iskolaválasztás stb. - megoldása. A magyar törvényhozók a román parlamentben kevés eredményt tudtak elérni. A többségi képviselők és a közvélemény a magyarsággal kapcsolatban a volt uralmon levőket, az ezeréves elnyomást emlegették, a parlamentben (olykor közbekiáltásokkal) meghallgatták és leszavazták őket, magyar panasz esetén gyakran ajánlották, hogy menjenek Budapestre. Egyes politikusok, mint I. G. Dúca, 0. Goga, I. Maniu némi empátiával közeledtek a kisebbségi kérdéshez, de a tényleges megoldástól ők is igen távol állottak. Amikor a magyar törvényhozók javasolták, hogy egy pártok feletti törvénynyel szabályozzák a kisebbségi kérdést, elegendő támogatást akkor sem kaptak.29 Heves viták és szócsaták mellett (pl. Bethlen-Titulescu között)30 elismerés illette Gyárfás Elemér, Jósika János szakértelmét, Hegedűs Nándor és Wilier József szónoki képességeit. Bár a magyar törvényhozók a román parlamentben lehetőségük szerint tették a dolgukat, ez nem bizonyult érdemi eredménynek. A kitűzött kisebbségi jogokból, a párt programjából szinte semmit sem valósíthattak meg. Az első évek paktumkísérletei után, 1928-tól az önálló politizálás útját választották, és minden külső támadás és belső széthúzás ellenére a párttagság az elnök mögé felsorakozva (a parlamenti csoport mintegy vezérkarként) a magyarság megtartotta egységét. A magyar politikusok ezt tartották a korszak legnagyobb vívmányának. 27 Bethlen György levele Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternek, Kolozsvár, 1943. március 25. (BGYH.) 28 Bukarest: Poincar utca; Clemenceau utca 11. sz., Transilvania utca 6. sz. 29 Bővebben lásd Bárdi Nándor: Pártpolitika és kisebbségpolitika. A romániai Országos Magyar Párt javaslata és annak visszhangja 1934-35-ben. Magyar Kisebbség, 1998. 3-4. sz. 128-185. p. 30 Mikó: i. m. 284-290. p.
