Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
310 Oláh Sándor Összefoglalás A kollektivizálás végkifejletének homoródalmási alakulását a mezőgazdaság szocialista átalakításának gazdaságpolitikájában látjuk. A hatalmi stratégiák közül, a falusi osztályharc gerjesztése nem a legfontosabb eszköz volt a kollektivizálásban. A kulákokat sújtó gazdasági, társadalmi diszkrimináció következménye - a hatalmi szándékokkal ellentétben - inkább rokonszenv, együttérzés és rokoni összefogás volt. A társadalmi diszkrimináció és az ideológiai hadjáratok nem bizonyultak olyan erős kényszerítő eszközöknek, mint a gazdasági javak folyamatos kisajátítása. A gazdaságpolitikai gyakorlat kiszipolyozta a falu társadalmát. 1956-1961 között a birtokkategóriák szerint progresszívon megállapított húskvóta mennyisége az 1-2 ha birtokosoknak 54 kg volt, az 5-6 ha birtokkal rendelkezőknek 126 kg, a 10-11 ha közötti birtokkal rendelkezőknek 288 kg sertés- és marhahúst kellett maximált áron az államnak átadni. A falu 1960. évi húskvóta beadási terve 6399 kg volt, ebből a következő esztendőre 4455 kg maradt hátralékba: 193 család nem teljesítette a beadási kötelezettségét.34 A társulás hároméves működésének is hatása lehetett a közös gazdálkodás kényszerű elfogadásában: az egyéni gazdálkodáshoz viszonyítva néhány előnyt (gépi munka), kedvezményt jelentett az adózás és a beszolgáltatások terén. A kollektivizálási, begyűjtési kampányokban a politikai meggyőző, felvilágosító munkában elsősorban nem a helyi szimpatizánsok akcióinak, hanem a rajoni aktivisták, agitátorok kifejtette tevékenységnek volt nagyobb, nyomasztóbb súlya az önállóságukat féltő egyéni gazdálkodókra. De szerepe volt az erőszaknak, a fizikai agressziónak is: „Apósomot és még egy jó gazdát a faluból bevitték Udvarhelyre a Szigurancára egy éjjel ott tartották, lekötözték, bikacsökkel verték a talpukat, borotvapengével hasogatták, sót szórtak rá. Másnap mikor hazaengedték, alig tudtak lépegetni, de mentek aláírni a kollektívnek.’’35 A többség ellenálló ereje a nehéz évek alatt lassan felmorzsolódott, a kollektivizálással szembenálló népes gazdarétegnek megingott a hite abban, hogy továbbra is sikeresen ellenállhat. 1962. január 14-én Kishomoród néven felavatták a kollektív gazdaságot. Néhány gazda, hogy megtarthassa igáslovait, az erdőkitermeléseknél keresett menedéket. Két családnak a hatvanas évek közepén sikerült visszaszereznie birtokainak egy részét. Mellettük néhány juhtenyésztő család őrizte meg függetlenségét. Ezeket a távoli erdős területek legelőire, kaszálóira szorította ki a kollektív gazdaság vezetése. A faluból az ötvenes évek folyamán megindult városra vándorlás tovább folytatódott. A hatvanas évek végére a férfimunkaerő többsége az ipari munkahelyekre vándorolt a gyengén fizető, a merev szocialista tervgazdálkodásban teljesen központi irányítás alá vont közös gazdaságból. Ez a társadalmi csoport lett aztán 1990-1991-ben az időközben termelőszövetkezetté keresztelt közös gazdaság felszámolásának fő kezdeményezője. 34 Kötelező hús- és gyapjúkivetés főkönyvek. ANDJ Harghita, 136. F. 1961. dós. 18. f. (Általunk számított adatok - 0. S.) 35 P. G. (sz. 1943) szóbeli közlése, 2003. január 15.
