Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
300 Oláh Sándor vétség tagjai is bekerültek az ideiglenes bizottságba, majd a megalakuló néptanácsok vezetőségébe is. A kollektivizálási kampány időszakában helyi szinten a községi néptanács volt a legfontosabb állami intézmény. Felügyeleti hatáskörébe tartozott minden formális intézmény (tanügyi, egészségügyi, kulturális). A néptanácsok a helyi társadalmakban adminisztratív funkcióik mellett a gazdasági elvonás és az osztálypolitika érvényesítésének eszközei voltak: szervezték a termények állami beszolgáltatását; a hatalmi ideológiában propagált társadalomkép (szegény- és középparasztság, kulákok) alapján és a falusi osztálypolitika szellemében társadalmi helyzeteket, politikai nézeteket, rendszerrel szembeni viszonyulásokat kategorizáltak. A községi néptanácsok és a hierarchiában közvetlen fölöttük lévő rajoni néptanácsok hierarchikus alá-fölé rendeltségi viszonyát a működési szabályzat rögzítette. A rajoni néptanács végrehajtó bizottsága a községi néptanács végrehajtó bizottságának rendelkezéseit megsemmisíthette, módosíthatta vagy felfüggeszthette. Az új adminisztratív szerkezetbe - akárcsak országos szinten, Homoródalmáson is - ideológiai szelekciós szempontok szerint választott, új emberek kerültek. Az 1950 decemberében megalakult néptanács képviselő-testületébe (jelöltlistás szavazással) 16 szegényparaszt, 6 középparaszt és 1 értelmiségi került be. Közülük RMP-tag volt 16, MNSZ-tag 4, és hárman az Ifjúmunkás Szövetség tagjai voltak.15 A választói névjegyzékről egy tartományi rendelet értelmében törölték a kisiparosokat és a kulákokat (nemcsak a családfőket, hanem a velük egy háztartásban élő családtagokat is). Nem szavazhatott a kulákokon kívül a kovács, molnár, téglavető, asztalos és hozzátartozóik. Az állam és a falusi magángazda-társadalom konfliktusa A pártállam politikai céljait, a társadalom totális uralásában követett stratégiát a parasztok kezdettől pontosan megértették. Az állam és a falusi társadalom konfliktusa legélesebben a tulajdoni és gazdasági viszonyok szférájában nyilvánult meg. A állam kisajátította a falusi termelés-elosztás-fogyasztás folyamatában a tervező, szervező, irányító és szabályozó szerepeket. Felszámolta a közösségi gazdálkodás hagyományos gyakorlatát: megszüntette az erdő- és legelőhasználatot irányító közbirtokosságot, és az addigi közösségi, ellenőrzési és döntési jogosítványokat saját hatáskörébe vonta. 1948 őszén, már a kollektivizálás meghirdetése előtt a paraszti társadalomban a gazdasági elnyomás új formáiból a magángazdálkodás közelgő felszámolására következtettek: „Az erdőket az állam átvete és álitott két brigádért és három erdőpásztort, és egy szekér ágfára a cédola hatvan lej és tőfára 120 lej, még a véderdőből mészkövet sem szabad ingyen hozni, nyolcvan lej köbmétere, a büntetés anyira súlyos, egy pár marha ára, a kit megfognak valami hibában. Máma sémit sem úgy csinál az ember ahogy akarja, csak hogy engedik. Az adót hajcsák minnyá-minnyá, de nagyon kevés a pénz, séminek sincs menedékje és kelő ára amit a gazda embernek el kel agyon. Egy középszerű gazdának anyi az adója, ha a legjob marháját el agya akor sem tugya kifizetni. Napirenden közeledünk a kolhozi rendszerhez, közösön munkálkodunk egyelőség lesz." (A. P.) 15 Oláh Sándor: Elitrekrutáció a szocializmusban. In Fényes tegnapunk. Tanulmányok a szocializmus korszakáról. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 1998, 110. p.
