Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
262 Simon Attila legmagasabb4 - hiszen ezt objektív tényezők határozták meg. Igazi veszteség és valós sérelem a lefoglalt földek kiutalása során érte a szlovákiai magyarokat, hiszen aránytalanul kevesebb földet kapott, mint ami járt volna neki. Ezt nemcsak a földhivatalnak cfmzett panaszok, és a magyar képviselők által a nemzetgyűlésben benyújtott interpellációk támasztják alá, hanem a földreform eredményeivel kapcsolatos adatsorok is. Az ÁFH által vezetett statisztikákból ugyanis világosan kiderül, hogy a Dél-Szlovákiában a földbirtokreform során kiutalt mintegy 130 ezer ha nagyságú földterületből a helyi magyar lakosságnak mindössze annak mintegy 20%-a, 27 540 ha jutott.5 A többi állami tulajdonba, „csehszlovák” telepesek és maradékbirtokosok kezébe került. A szlovákiai magyarok ezáltal nemcsak érzékeny gazdasági veszteséget szenvedtek, hanem társadalmi pozíciójuk is megrendült, s politikai érdekérvényesítő erejük is jelentősen csökkent. A csehszlovák földbirtokreform nemzetpolitikai céljai leginkább a reform szerves részét képező telepítések lebonyolítása és eredményei kapcsán érhetők tetten. Miközben ugyanis a Dél-Szlovákiában élő nagyszámú magyar mezőgazdasági munkásság nem részesült a földreform során lefoglalt nagybirtokokból - valós érvekkel alá nem támasztható gazdasági és szociális indokokra hivatkozva -, cseh, illetve szlovák telepeseket költöztettek ide. A telepítések két formája során (az ÁFH által irányított állami és az ún. magánkolonizációról van szó) összességében több mint 3200 telepes család költözött a magyar nyelvterületre, akik közel 45 ezer ha földbirtokhoz jutottak.6 S noha ezek az eredmények nem érték el a telepítések irányítói által megfogalmazott maximális célkitűzéseket,7 a kolonizációra mégis úgy kell tekintenünk, mint a Dél-Szlovákiában a Trianon után lezajlott etnikai változások első fontos állomására. A jelen tanulmányban - mivel ezt már más helyeken megtettem8 - nem kívánok az eddigiekben röviden felvázolt csehszlovák földbirtokreform és a telepítéspolitika megvalósulásával és eredményeivel foglalkozni, hanem arra szeretnék választ adni, milyen politikai viták kísérték a telepítési akciót, s hogyan reagált a folyamatra a két háború közötti szlovákiai magyar politika. Kolonizáció és pártpolitika Mivel a határ menti kisebbségek által lakott területek kolonizációja kiemelt nemzetpolitikai feladatnak számított, így nem csoda, hogy politikai viták kereszttüzébe került. A csehszlovákiai politikai pártoknak a kolonizációval kapcsolatos megnyilvánulásaiban -4 Az országos átlaggal szemben, amely 20,46% volt a déli járásokban, a mezőgazdasági terület 28,62%-át foglalták le, sőt néhány járásban, mint pl. az Ógyallai vagy a Párkányi járásban ez az arány meghaladta a 35%-ot is. 5 Štátni ústredni' archív, Praha (a továbbiakban: SÚA Praha), SPU-Vš (ÁFH általános iratok), 118. doboz. A lefoglalt birtokokból a nemzeti kisebbségeknek kiutalt földek. 6 A telepesek által megszerzett földterülethez nagyjából hasonló nagyságú (mintegy 40 ezer ha) területet kaptak Dél-Szlovákiában az államhoz hű középbirtokos réteg gerincének szánt maradékbirtokosok is. 7 A legoptimistább cseh-szlovák elképzelések akár több tízezer telepes család letelepítését sem tartották elképzelhetetlennek. Vö. Simon Attila: Elképzelések és tervek Dél-Szlovákia szláv betelepítésére az első köztársaságban lezajlott földreform keretén belül. Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2003. 2. sz. 103-118. p. 8 Lásd többek között az alábbi tanulmányokat. Simon Attila: Elképzelések... i. m.; uő: Légionárius telepítések Dél-Szlovákiában a két háború közötti időszakban. Századok, 2004. 6. sz. 1361-1380. p.; uő: Etnické aspekty kolonizácie na južnom Slovensku v období prvej republiky. Slovanský prehled, 2006, 1. sz. 11-24. p.
