Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A társadalomalakítás és a kisebbségi társadalom
254 Kovács Attila 4. táblázat. A Lendva-vidékre a két világháború között telepített telepes családok eredeti lakhelyük szerint Település Tengermellék (Isztriával) MuravidékAz ország (elsősorban Szlovénia) más területei Összesen Petesháza 25 8 2 35 Benice 31-1 32 Pince 32 1 10 43 Gyertyános-37 1 38 Hídvép 1 69 3 73 Hosszúfalu 7 5-12 Kámaháza 15-6 21 Összesen 111 120 23 254 Forrás: AS 71, fasc. 69, Esterházy; AS 71, fasc. 68, Esterházy; AS 71, fasc. 56, Esterházy. Korábban már szó volt arról, hogy a kolonizációt szabályozó jogi előírások 5 telepes kategóriát - dobrovoljácot, kolonistát általános jogokkal, autokolonistát, optáns-kolonistát és menekülteket - különböztetett meg. A legnépesebb csoportot alkotó muravidéki telepesek a „kolonisták általános jogokkal” csoportjába sorolandók, akik hasonló jogokat élveztek, mint az „optáns-kolonisták”, vagyis átlagban 8 kataszteri hold földet kaptak, amely után azonban saját maguknak kellett megtéríteniük a kárpótlást. Ide sorolható az ország más területeiről származó kolonisták egy része is. Az Alsólendva környékére telepített „optáns-kolonisták” az Olaszországból Jugoszláviába optált, túlnyomórészt szlovén, elenyésző számban horvát nemzetiségű személyek voltak, akik a jugoszláv állampolgárság megszerzése után agrárföldért folyamodtak a földreformot végrehajtó szerveknél. Az „optáns-kolonisták” a második hullám alatt létrehozott Pince-majorban, valamint a harmadik hullámban megalakult Kámaháza és Hosszúfalu kolóniákban telepedtek le. A menekültek csoportját azok a tengermelléki szlovének alkották, akiket az első világháború (az isonzói front) űzött el otthonaikból. Az első hullámban Alsólendva környékére telepedő kolonisták képezték ezt a csoportot, akik Petesháza kolóniát, valamint az önálló településként megalakuló Benicét alapították. A különböző telepescsoportok közül a legjobb helyzetben a dobrovoljácok voltak, mivel ők általában 10 kataszteri hold földet kaptak, amelyért a kárpótlást az állam vállalta magára, míg a többi telepescsoport - ahogy erről már volt szó - saját maga törlesztette az agrárföldért járó kárpótlást. Alsólendva környékére csak néhány dobrovoljác család telepedett le eltérően az „északi területek” többi vidékétől, ahol viszont a dobrovoljácok képezték a legnépesebb csoportot. 5. A kolonizáció hatása Alsólendva környékének népességszámára és nemzetiségi összetételére Az Alsólendva környékén végrehajtott kolonizáció jelentősen kihatott a vidék népességszámára, valamint nemzetiségi összetételére. A Lendva-vidéken élő lakosság nemzetiségi, ill. anyanyelvi összetételében és a lakosságszámban beállt változásokat a jugoszláv állam által 1921-ben és 1931-ben, valamint a magyar statisztikusok 1910-ben és 1941-ben végzett hivatalos adatfelvételeinek összehasonlításával lehet bemutatni. Lendva-vidék kolonizáció előtti nemzetiségi, illetve anyanyelvi helyzetével kapcsolatosan egyértelműen kijelenthető, hogy többségében magyar anyanyelvű közösség élt itt. Az 1910. évi magyar összeírás adatai alapján Lendva-vidék lakosságának 90,4%-a volt magyar anyanyelvű (11 607 fő), 8,6%-a szlovén (1102 fő), míg a maradék egy százalék
