Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi gazdasági önszerveződés
216 Hunyadi Attila Petrovay és Oberding előadásában figyelmeztetett arra, hogy a gazdasági autonómia feltétele a magyar gazdasági intézmények közötti konszenzus és érdekegyeztetés. A Gazdasági Tanács létrehozásának programja sokkal reálisabb elvárás volt, mint a korábban sokat hangoztatott erdélyi magyar altruista vagy jelzálogbank gondolata, ráadásul a magyarok a szász gazdasági szereplő ernyőszervezetét, az Arbeitausschuss aller deutscher Wirtschaftsverbände-t tekintették modellnek. Miután 1937-ben a vásárhelyi találkozó is megvitatta a Gazdasági Tanács tervezetét, az 1939 elején megalakuló Magyar Népközösség gazdasági szakosztálya hasonló célokat követett.121 A szövetkezetek társadalmi súlyáról tanúskodik az, hogy a Magyar Népközösségben a két magyar szövetkezeti központ mint a legnépesebb, legátfogóbb magyar szervezet vett részt. A gazdasági szakosztályt, melynek elnöke dr. Szász Pál volt, a szövetkezeti központok képviselői és az EMGE alkotta, a szövetkezeti alosztály Haller István elnökletével működött.122 Az 1938-1940-es időszak királyi diktatúrája idején a szövetkezeti rendeletek az autonóm Uniók betiltásával megvonták az önálló ellenőrzéshez való jogot. A Szövetkezetek Nemzeti Hivatala gyakorolta az ellenőrzési monopóliumot, és a két magyar központ igazgatóságának egyharmadát, három tagját is ez a hivatal nevezhette ki. A hivatásrendi állam és irányított gazdaság autoriter rendszerében újabb kisebbségi szövetkezetek létrejöttét nem hagyták jóvá; monopoltermékeket (só, gyapot, petróleum) csak a román szövetkezetek árusíthattak; a gabona állami pénzen történő intervenciós felvásárlására, valamint a hadsereg ellátására kizárólag a román szövetkezetek kaptak megbízást. Statisztika A két világháború közötti időszak végén az erdélyi magyar családok fele tagja volt legalább egy szövetkezetnek. 1938-ban Románia magyarlakta területein a 466 gazdasági és hitelszövetkezetnek 135 ezer tagja volt, 320 fogyasztási szövetkezetnek pedig 66 ezer tagja, akik családtagjaikkal együtt háromnegyedmillió magyar szövetkezeti tagot jelentettek, azaz a romániai magyarság csaknem felét. Más forrás szerint 1939-ben a Szövetség' és a Hangya 791 magyar szövetkezetei és 160 ezer magyar családot képviselt.123 Statisztikailag a szövetkezetek elfogadottságát mutatja, hogy a magyaroknál 14,8, a németeknél 15,9, az erdélyi románoknál 33,5 lélekre jutott egy hitelszövetkezeti tag. A legsűrűbb szövetkezeti szervezete tehát a magyarságnak volt.124 Minthogy az erdélyi magyarság 72%-a falun élt, a magyar falvakban a szövetkezet iskolafenntartó szerepet töltött be azáltal, hogy többletjövedelmet és piaci előnyöket biztosított mind az egyes tagok, mind a faluközösség egésze számára, de jelentős volt a szövetkezeti jövedelemből képzésre, iskolafenntartásra fordított összeg is: „az egyházi adó annyival kevesbedik, amennyivel a szövetkezet az iskola támogatásához hozzájárul”.125 121 A bécsi döntést követő időszakban pedig azonos névvel megalakult az Erdélyi Párton belül az Erdélyrészi Gazdasági Tanács. 122 Szövetkezeti Értesítő, 1939. 12. sz. 212. p.; Negatív diszkriminációk 1938-tól: Szövetkezeti sérelmeink a kormány előtt. Magyar Kisebbség, 1939. 20. sz. 496-500. p. 123 Szövetkezeti Értesítő, 1939. 3. sz. 41. p. 124 Nádas Rózsa. Szövetkezetek Erdélyben. Közgazdasági Szemle, 1940. Szeptember. 590-616., 598. p. 125 Dr. Orosz Pál: Faluszervezés. Erdélyi Iskola, 1934. 20. p.
