Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
164 Necze Gábor lyezte a gyanús tevékenységgel megvádolt személyeket. E személyek fellebbeztek az internálás ellen, amely időtartam alatt szabad lábon mozoghattak. A VKF 2/D szerint a rendőrfelügyelet ellenére a fenti személyek akár államellenesnek minősülő tevékenységet is kifejthetnének.43 Ezek a személyek feltehetően kommunistagyanúsak lehettek, hiszen még a német-szovjet háború előtt vagyunk, amikor még aktívabb volt a kommunista propaganda. A szovjet hírszerzés embereivel szemben a kémelhárító hatóságok minden eszközzel megpróbáltak fellépni. Ha a VKF 2. szükségesnek tartotta, akkor nyomást gyakorolt a Belügyminisztérium illetékes osztályaira olyan esetekben, amikor számára elfogadhatatlan tisztviselők kerültek egyes kárpátaljai hivatalok élére, akiknek - akkori megfogalmazással élve - államhűség szempontjából kétes volt az előéletük. így történt ez a VKF 2/D leiratában a BM VII. osztályához, amikor a tiszaújlaki főjegyző és főszolgabíró leváltását követelték 1940 novemberében.44 Ez az eset tanúsítja, hogyan próbált befolyást gyakorolni a hadsereg a civil adminisztrációra. A lengyel menekültekkel kapcsolatos megfigyelések A hadseregnek a német-lengyel, majd a szovjet-lengyel háború szintén okot szolgáltatott az idegen állampolgárokkal kapcsolatos ellenőrzés megszigorítására. A katonai kémelhárító szerveknek nemzetbiztonsági szempontból a nagymértékű, több tízezres lengyel menekültáradat okozott gondot.45 Mindez abból eredt, hogy - legalábbis a kezdeti napokban - a magyar hatóságok nem tudták kezelni a határt nagyszámban átlépő katonai csoportokat és civil menekülteket. A honvéd vezérkar egy szeptember 7-én (tehát majd egy héttel a szeptember 1-jei német támadás után) kelt rendelete szerint számolt ugyan a határt átlépő menekültekkel, valamint azok elhelyezésével,46 de gyakorlati lépések nem történtek. Az eseményekről szóló helyszíni jelentéseket a rendőri szervek napi rendszerességgel felküldték a Belügyminisztériumba. Az ungvári határvidéki rendőrkapitányság jelentése szerint a katonai állományú menekültek ügyeit a területileg illetékes katonai hatóságok végezték, viszont a civilekkel kezdetben nem volt kinek foglalkoznia.47 Őket elvben a határszélen fekvő polgári hatóságoknak kellett volna fogadni. Csak szeptember 22-re sikerült a beözönlő lengyelek elé egy kordont létrehoznia a kassai csendőrkerületnek a Szamos-Tisza-Csap-Nagykapos-vonal mentén.48 A rendőrség hatékonyabbá tétele végett a BM szeptember 21- én elrendelte, hogy az ungvári, beregszászi és munkácsi rendőrkapitányságok egy-egy politikai előadót jelöljenek ki, akik a szorosabb összeköttetést és az információ gyorsabb áramlását voltak hivatva biztosítani a központ (az ungvári határvidéki rendőrkapitányság) felé.49 43 MOL X 4232 8919. d. Mikrofilm. BM rés. iratok, 1941/10 005. 44 MOL K 149 214. es., 1. t„ 1940/15 917 45 A Kárpátaljára menekült lengyelek számát Brenzovics László 140 000 főben jelölte meg (Brenzovics László: A magyar kormányzat Kárpátalja-politikája, 1939-1941. In Kárpátalja 1938-1941. Magyar és ukrán közelítés. Szerk. Fedineo Csilla. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2004, 97. p.). 46 MOL K 149 204. cs., 2. t., 1939/14 034. 47 MOL K 149 27. d., 2. t., 1939/13 966. 48 MOL K 149 27. d., 2. t., 1939/14 107. 49 MOL K 149 204. cs., 2. t., 1939/15 122.
