Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
140 Filep Tamás Gusztáv Most menjünk egy pillanatra a korszak végére. Később más okból is idézem Szirmai Rezső Jaross Andorral a börtönben készített interjúját, amelynek ide is illik egy lényeges részlete: A csehszlovákiai magyar agrárproletariátus revizionista volt?- Igen. Egyszerűen azért, mert mi nem tartottuk politikusnak felvilágosítani őket arról, hogy Magyarországon rosszabb viszonyok várják őket, mint amilyenben Csehszlovákiában van részük.- Szóval ez tulajdonképpen politikai fogás volt?- Igen.”2 Nos, az bizonyos, hogy a szlovákiai Egyesült Magyar Párt nem pertraktálta a szlovákiai magyar sajtóban és a pártgyűléseken a magyarországi állapotokat. Valóban elképzelhető, hogy ez taktika volt - noha éppen ilyen okból tehették volna ennek az ellenkezőjét is, amennyiben - amint az köztudott - a magyar vezető politikusoknak az volt a véleményük, hogy a magyarországi nyomorért részint Csehszlovákia, illetve a kisantant gazdaságpolitikája felelős. De éppen a Cs. Szabó által emlegetett „csehszlovák” rádiópropaganda is tett róla, hogy a magyarországi, sok helyütt nyomorúságos állapotok ne legyenek ismeretlenek a szlovákiai magyarok előtt. Másrészt viszont ezeket az éveket Magyarországon a reformhangulat uralta; szó sincs arról, hogy valamely arisztokratikus konzervatív-retrográd irányzat érvényesült volna döntő súllyal a magyar belpolitikában. Sőt, az arisztokratáknak egy nem jelentéktelen hányada még csak konzervatívnak sem volt nevezhető. Voltak ismert arisztokraták a szélsőjobboldali - tehát radikális - mozgalmak első vonalában is, mások - közülük Apponyi Györgyöt fogom idézni - a liberális irányzatot képviselték, de a legitimista grófok általában már régóta a választójog kiterjesztését követelték. Az ellenzék azonban a revízió győzelme idején mérsékelte a kormány elleni támadásait. Apponyi György gróf, a liberális ellenzék egyik legjobb debattere - aki egyébként maga is a később Csehszlovákiának ítélt területen, Éberhardon született 1898-ban, a bécsi döntés körüli időkben (persze valószínű, hogy korábban és később is) kapcsolatot tartott Esterházy Jánossal - például így írt ezekben a napokban: ....a nemzet megérezte a történelmi idők parancsszavát. Máról holnapra elhallgattak a másodrendű fontosságú pártpolitikai viszályok, elmosódtak a különben is inkább ötletszerű és mesterséges választóvonalak jobb- és baloldal között, s azok is, akik a mai kormányzati rendszer politikájával szemben ellenzéki állásponton vannak, támogatni igyekeznek a kormányt a magyar igazság érvényesítéséért folytatott munkájában. Megmutatta a nemzet, hogy amint parancsszóra, »egypártrendszer«-alapon nem lehet az országot úgynevezett »nemzeti egységébe belepofozni: megtudja valósítani a nemzet igazi, önkéntes egységét, mihelyt azt a magyarság egyetemes érdekei úgy kívánják. Egységes ma a nemzet - majdnem olyan egységes, mint ahogy húsz éven át hittük, hogy egységes lesz, ha majd eljön a nagy történelmi pillanat. De sajnos, csak - majdnem... "3 2 Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek. Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbünösökkel a börtönben. Budapest, Faust Könyvkiadó, 1946, 155. p. 3 Apponyi György: Áruló, aki ma megbontja az egységet! Szabadság, 1938. 43. sz. [1.] p.
