Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
Revízió és integráció
130 Göncz László június 17-ei keltezésű levelében kellő érzékenységgel kezelte a problémát, és arra kérte az illetékes (a tárgyalt esetben az alsólendvai) katonai parancsnokságot, hogy az általa megnevezett három pappal szemben tanúsítsanak türelmet addig, amíg felsőbb, állami hatóságoknál nem jár el az érdekükben. Indoklásában megjegyezte, hogy a méltányos bánásmód sokkal inkább szolgálhatja a magyar érdekeket, mint a kiutasítás, ami a szlovén származású lakosság hangulatát - véleménye szerint - negatívan befolyásolná.32 A római katolikus papság viszonyulása az új helyzethez sajátos volt, ami jól megismerhető Grősz püspöknek Hóman Bálint vallás-és közoktatásügyi miniszterhez intézett, 1941. július 16-ai keltezésű leveléből. A szombathelyi egyházmegye akkori vezetője - egyebek mellett - a következőket tartotta fontosnak a miniszterrel közölni: „Június 29-én Muraszombatban voltam, július 13-án pedig egy lelkészség kivételével végigjártam az alsólendvai kerület plébániáit. Úgy Muraszombatban, mint Alsólendván értekezletet tartottam a papokkal. A Szombathelyen nevelkedett idősebb papok boldogan tértek vissza a régi hazába, és egyik óráról a másikra beilleszkedtek a magyar viszonyokba. Sajnos, ezek már kevesen vannak. A nagy többség a megszállás 22 esztendeje alatt végezte iskoláit és teljesen szlovén nevelést kapott. Momentán ezek is szívesen vannak Magyarországon, mert ismerik társaik sorsát a német megszállás alatt lévő területen (a Stájervidék ugyanis egészében a németekhez tartozott - G. L. megjegyzése), de lelkületűk - kevés kivétellel - teljesen idegen, annyira, hogy anyanyelvűket is megtagadják és csak a szlovén nyelvről akarnak tudni.”33 Levelében Grősz püspök még egy fontos kérdést vetett fel, ami a térség, illetve a lakosság integrációja szempontjából magyar és szlovén szempontból egyaránt fontos volt. Ismeretes ugyanis, hogy a történelmi Magyarországon élő szlovén (vend) lakosság nyelve jelentős mértékben eltért a szomszédos és a távolabbi szlovén régiók nyelvétől. A püspök e kérdést illetően a következőket tartotta fontosnak megemlíteni Hóman Bálintnak: „A kérdés lényege az, hogy van-e ennek a most visszakerült muráninneni vidéknek, Prekmurjenek - ahogy a lakosság hívja ezt a vidéket - külön nyelve, amely nem azonos a szlovén nyelvvel. Az elcsatolásig ez nem volt vitás. Addig ezt a vidéket mindenki mint Vendvidéket tartotta nyilván, amelynek megvolt a maga vend nyelve. Ez a vidék annyira a maga életét élte, és annyira nem tartott kapcsolatot a szomszédos szlovén nyelvterülettel, hogy - ahogyan ezt Novine c. lapjuk 1934-ben megírta - a ljubljanai szlovén tartományi kormány 1919-ben egyszerűen nem akarta elhinni, hogy a Murán felül szláv nyelvű nép lakik, és a követeket, akiket a belatinci, illetve a cserföldi népgyűlésből kifolyólag az elcsatolás érdekében Ljubljanába küldtek, nyelvpróbának vetették alá. Az elszakítottság 22 éve alatt azonban ez a vidék szlovén befolyás alá került. Szlovén nevelésben részesült, intelligenciája ráfeküdt a népre, különösen az iskolákra, és iparkodott elszlovénesíteni a nép nyelvét. Most a helyzet az, hogy az idősebb generáció a maga vend, illetve régi prekmurjei nyelvét beszéli és örül, ha ezt a nyelvet hallja a templomban...; a fiatalabb generáció azonban a legtöbb helyen a szlovén nyelvet tanulta az iskolában, és ősi nyelvét csak a szlovén nyelv egy értéktelen tájszólásának tartja, sokan a vend elnevezést szégyenlék és csúfnévnek tartják.”34 A polgári közigazgatás hivatalos bevezetését követően, 1941. augusztus 23-án Vas vármegye vezetősége dr. Szűcs István főispánnal és dr. Horváth Kálmán alispánnal az élen bejárta a Muraszombati járást, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg a viszonyok-32 Szombathelyi Püspöki Levéltár. Acta cancellarie 1377/1. 33 Szombathelyi Püspöki Levéltár. Acta cancellárie 1684/41. 34 Szombathelyi Püspöki Levéltár. Acta cancellárie 1684/41.
