Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
Az „idegháború" kezdete 115 mutatok rá, amit ellenőrizni lehet. Ezt követően visszafogottabban végighallgatott és ismertetett néhány nyilatkozatot állítólagos meggyilkoltak részéről, akiknek azonban nem történt semmi bajuk.”73 Érdemi megbeszélésre nem került sor a két küldöttségvezető között, és a találkozó vége egyben a tárgyalások megszakítását is jelentette. Ezt követően Pop már másnap elutazott hosszabb időre - Antonescu megbízásából - Berlinbe, hogy megnyerje a birodalmi kormányt Románia ügyének a magyar-román konfliktusban, s egyben biztosítsa Németországot arról, hogy országa minden téren kész a legszorosabb együttműködésre a tengelyhatalmakkal.74 Elutazása előtt távirati úton kérte a román kormányt, hogy „abszolút semmiféle megtorló intézkedést ne hozzanak addig, amíg Berlin és Róma nem jut valamilyen elhatározásra, és őrizzék meg a német kisebbséggel szemben az eddigi civilizált és humánus magatartást". Felhívta a figyelmet a „magyar propagandára”, amely a dél-erdélyi magyarokkal szembeni „barbár és brutális" román bánásmódról szóló híreket terjeszti, s amely értesülései szerint Erdmannsdorffra is hatott. Ezért „sürgősen vissza kell nyerni az elvesztett terepet egy jól irányított, nagyon aktív, egységes és abszolút ellenőrzött tényekre alapozott propagandaakcióval” - írta.75 A 11-én keltezett magyar emlékirat a likvidációs tárgyalások kudarcáért Bukarestet tette felelőssé, a tárgyalások „módszeres szabotázsával” vádolva a román felet. Kifejtette, hogy a tárgyalásoknak az Észak-Erdély átadása nyomán felmerült kérdéseket kellett volna megoldaniuk, a román fél ellenben a kisebbségi egyezmény megkötését helyezte előtérbe, holott a döntőbírósági végzés azt nem is írta elő. Megismételte a magyar álláspontot, miszerint egy ilyen szerződés megkötése a tárgyalások végpontját, nem pedig a kezdetét kell, hogy jelentse. Megjegyezte, addig is a magyar kormány ideiglenes intézkedéseket hozott a román kisebbség érdekében az iskolák, az egyházak, a fizetések és a nyugdijak terén. Visszautasította a román emlékirat vádjait, többek között megjegyezve: a kiutasítottaktól nem vették el az ország elhagyásakor az egész vagyonukat, a cipőjüket sem, amint azt gyakran a román hatóságok tették, s nem Írattak alá velük nyilatkozatot, hogy önként hagyták el az országot.76 A memorandum végül megállapította, hogy a román kormány szakította meg a tárgyalásokat. 1940. október 10-én tehát megszakadtak a közel egy hónapja elkezdődött likvidációs tárgyalások.77 A román küldöttek többsége hazautazott, néhányan azonban Buda73 Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., 73. f. 74 Mihail Manoilescu volt külügyminiszter ugyanezzel a küldetéssel, Olaszország megnyerése érdekében utazott Rómába. Kettejük tárgyalásairól lásd Puçcaç, Vasile (ed.): Transilvania $/' aranjamentele europene, 1940-1944. [Erdély és az európai rendezések, 1940-1944.] Cluj-Napoca, Centrul de Studii Transilvane. Fundatia Culturalá Romána, 1995, XXXII-XXXV. p. 75 Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., f. 72. 10-én este Pop még találkozott az éppen Budapesten tartózkodó Gyárfás Elemérrel, aki megemlítette neki a dél-erdélyi, szászbonyhai lakos gróf Bethlen Ádám esetét a román határőrökkel, akik a magyar-román határnál - bár rendben voltak az iratai - feltartóztatták a grófot, 15 botütést mértek rá, elvették a pénzét és az óráját. Az esetről Crutzescu is beszámolt Popnak, elmondva, hogy Magyarországon felháborodást keltett az eset. Pop kérte Bukaresttől az eset sürgős kivizsgálását, hogy „oszlassák el ezt a kedvezőtlen légkört az elnyomott és halálra gyötört románok sorsának oly fontos pillanatában". (Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 47., 86. f.) 76 Az emlékirat szövege románul: Arh. M.A.E., fond 71/ Románia, vol. 507., 81-83. f. A magyar álláspont lényegének összegzésére lásd Csáky összefoglalóját: Csáky számjeltávirata, 1940. október 10. MOL K 63 1940-27/7. 77 A tárgyalásokat övező feszült, bizalmatlan légkörre jellemző, hogy Corneliu Dragalina tábornok, a határmegállapitó bizottság román elnöke részletes jelentést küldött Antonescunak arról, miként próbálták a tárgyalások ideje alatt a magyar vendéglátók a román tárgyalóküldöttséget megmérgezni egy margitszigeti szállodában. (Arh. M.A.E., fond 71/ Transilvania, vol. 50.) Az esetre vonatkozó egyéb adattal nem találkoztunk.
