Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
Az „idegháború” kezdete 109 ellenes kampány zajlott. Hisztérikus hangvételű írások számoltak be Észak-Erdély átadásáról és a magyar uralom bevezetéséről, apokaliptikus képet rajzolva az észak-erdélyi románság helyzetéről. Az atrocitásokat sokszor eltúlozva, felnagyítva állították be, máskor rémhíreket közöltek a „turáni vadsággal, puszta szadizmusból elkövetett mészárlásokról”.38 Ezáltal a sajtó is nagyban hozzájárult a szenvedélyek felizzásához, a román lakosság „teljes felháborodásához".39 A romániai közhangulat „feltétlenül és sürgősen az atrocitások kategorikus beszüntetését” követelte az átadott területen, és a dél-erdélyi magyar kisebbség megleckéztetését szorgalmazta - áll egy októberi román hangulatjelentésben.40 A kölcsönös indulatok még inkább elszabadultak 1940. október elején az ún. kölcsönösségi nemzetiségi politika elindításával. A Teleki-kormány, amely a Szent lstván-i nemzetiségpolitika jegyében mindvégig az erdélyi népek megbékélésének fontosságát hangsúlyozta, és 1940 őszén mérséklőleg lépett fel az észak-erdélyi katonai közigazgatással szemben, most a megtorlás útjára lépett. Október 4-én - válaszlépésként a Kürtös vasúti határállomáson várakozó dél-erdélyi magyar menekültekkel való kíméletlen román bánásmódra - a magyar kormány román lakosok tömeges kitoloncolását rendelte el: Nagyváradról 280 vezető román értelmiségit toloncoltak ki az országból tehervagonokban, míg Kolozsvárról háromszáz, találomra kiválasztott román családot kellett a rendelkezés értelmében a katonai hatóságoknak kiutasítani. A román viszontválasz még aznap megszületett: Antonescu kilátásba helyezte, hogy szükség esetén „összeszedik” a romániai magyarság vezetőit és koncentrációs táborokat létesítenek. Elrendelte, hogy azontúl csak annyi magyar nyelvű lap jelenhet meg, amenynyi az átadott területen román nyelven.41 Teleki a „meg nem értéssel” és a „rosszakarattal” szembeni ideiglenes intézkedésnek szánta a kiutasításokat, olyan eszközt látva bennük, amelyet nem tekint „örökké fenntarthatónak állami kormányzatok számára”.42 Több mint két hónap távlatából visszanézve is úgy látta, hogy a magyar kormány az „első perctől kezdve” a megbékélés fontosságát hangoztatta, némi önkritikus éllel azonban hozzátette: „egyetlen egyszer veszítettük el az idők során türelmünket, akkor, amikor a magyarüldözések és kiutasítások túlságosan nagy méretet kezdtek ölteni”.43 A magyar kormány 1940. október elején valóban „elveszítette a türelmét” az „idegek háborújában”, és ennek hosszabb távú nemzetiségpolitikai és diplomáciai kihatásai is voltak. Ami az elsőt illeti, a kölcsönösségi nemzetiségi politikát természetesen mind az észak-erdélyi román, mind a dél-erdélyi magyarok megsínylették. Gyárfás Elemér az Antonescu tábornokkal való második, 1940. november 9-i találkozója után „kétségbeesett esdeklő kérést” intézett a magyar kormányhoz, hogy az a „legsürgősebben és a legerélyesebben” intézkedjen az ottani románság érdekében, cserében 38 Benkő: i. m. 11. p. 39 Arh. N.I.C., fond Inspectoratul General al Jandarmeriei (a továbbiakban: fond IGJ), dós. 42/1940., f. 208. A tengelyhatalmak nyomására szeptember végén és október közepén is „sajtóbéke'' állt be a két ország között, de egyik sem bizonyult tartósnak. 40 Arh. N.I.C., fond IGJ, dós. 20/1940., 250. f. 41 L Balogh: A magyar-román viszony és a kisebbségi kérdés... i. m. 83. p. Kolozsvári román kitoloncoltak beszámolóit lásd Arh. N.I.C., fond PCM, Cab. Mil. I. Ant., dós. 124/1940., 1-12. f. 42 Gróf Teleki Pál miniszterelnök hozzászólása, Az 1939. évi június hó 10-ére kihirdetett Országgyűlés Felsőházának Naplója. I. kötet. 1940. október 5., 409. p. 43 Esti Magyarország, 1940. december 19. Gróf Teleki Pál beszéde a Felsőházban.
