Bárdi Nándor - Simon Attila (szerk.): Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Somorja, 2005. június 9-10. - Disputationes Samarienses 7. (Somorja, 2006)
A kisebbségi kérdés a nemzetközi kapcsolatrendszerben
Német és magyar nemzetpolitikák a két világháború között 1920-1938 99 választóikat, hogy közös listájukra szavazzanak. Az együttműködés azonban egyik esetben sem volt hosszú életű. Az Európai Nemzetiségi Kongresszus, és a Népszövetségi Ligák Uniója keretében ugyan a német és a magyar kisebbségek együttműködtek egymással, de ez az országokon belüli pártközi megállapodásokat nem segítette elő.39 A kisebbségek közötti feszült viszonyhoz az is hozzájárult, hogy Romániában és Csehszlovákiában akciók indultak a már jelentős részben asszimilálódott Szatmár-vidéki és szepességi németek birodalmi támogatással történő visszanémetesítésére.40 Nemcsak az eljárás ténye háborította fel a magyar politikusokat, hanem annak lehetséges következménye is: a már jórészt asszimilálódott, s jelentős részben magyar pártokra szavazó lakosság eredményes visszanémetesftése ugyanis a revízió társadalmi bázisát csökkenthétté volna. A két világháború közötti német és magyar nemzetpolitikák tehát a sok szempontból hasonló előfeltételek ellenére különböző alapvetésekből indultak ki. Míg a magyar kisebbségek és a magyar állam törekvései - egymással teljes szinkronban - a területi revízió irányába mutattak, s a kérdés megoldását a kisebbségi helyzet felszámolásával tartották egyedül elfogadhatónak, a német kormányok és kisebbségek alapállása ennél - a német népcsoportok területi elhelyezkedése miatt - szükségképpen differenciáltabb képet mutatott. Németország régió béli gazdasági és politikai érdekei mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy Berlin a magyar kezdeményezések ellenére sem volt hajlandó nyomást gyakorolni az utódállamok német kisebbségeire a magyar pártokkal való együttműködés érdekében. 39 1927-1928-ban azonban történt két kísérlet az Európai Nemzetiségi Kongresszus bázisán a német és magyar kisebbségek politikai együttműködésének megteremtésére. Előbbi a három utódállam területére vonatkozott volna, míg az utóbbi csak Romániára korlátozott. Az egyeztetések nem jártak gyakorlati eredménnyel. Khuen-Héderváry feljegyzése Bethlen Istvánnak. Budapest, 1928. február 9. MOL K 64. (A Külügyminisztérium Politikai Osztályának reservált iratai.) 1928-47-190; Sitzungsbericht des Kongresses der Organisierten Nationalen Gruppen in den Staaten Europas. Genf, 29. bis 31. August 1928. Wien-Leipzig, Wilhelm Braumüller, 1928, 158-159. p. 40 „A németek pedig mindenütt a magyarokban, különösen nálunk a Szepességben, Pozsony környékén és a Túróéban levő sváboknál az alldeutsch mozgalomnak a kerékkötőjét látják." Szüllö Géza jelentése a berlini interparlamentáris konferenciáról. Pozsony, 1928. szeptember 5. Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), Kézirattár, Fond X/27. 5. dokumentum. A romániai Szatmár-vidéken kifejtett agitáció, és társadalomszervezés temesvári német konzul által ellenőrzött folyamatának alapvetését teljes erővel támadta a Magyar Kisebbség. Cogitator 1928-ban több terjedelmes cikkben foglalkozott a vidék német telepeseinek történetével, népmozgalmi adataival, nemzeti identitásával. A bukaresti német követ szerint a német állam 1926-1928 között több mint 100 000 márkával támogatta a mozgalmat. Felhívta külügyminisztériuma figyelmét a visszanémetesitési program kétes eredményeire, s arra a nemkívánatos feszültségre, melyet az a magyar politikai körökben kiváltott. A bukaresti német követ jelentése a német külügyminisztériumnak. Bukarest, 1928. április 22. Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes (A Német Külügyminisztérium Politikai Archívuma), R 96566, K 432414-K 432518.
