Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
II. Kitekintés
76 Hozzászólások Berényi Dénes: Szabad még egy apró kiegészítést? A finnországi előadással kapcsolatban az merült fel bennem, hogy mikor a Helsinki Egyetemen határt szabnak a svéd tannyelvűeknek, ez nem numerus clausus? Kovács Magdolna: A kisebbségeknek nagyon sokat kell harcolniuk Hadd egészítsem ki még nem az előadásomat, csak Berényi úr egyik korábbi kommentárját azzal, hogy harcoljunk. Ez tényleg így van, harcolni kell. Hét évet töltöttem Ausztráliában. Az 1970-es évekig borzasztó diszkrimináció volt ott, az összes nyelvi kisebbséget elnyomták. Minisztériumokból miniszterek hangos szóval a rádióban hangoztatták, nem csak azt, hogy a kisebbség tanuljon meg a többség nyelvén, hanem azt is, hogy otthon a szülők a többségi nyelven beszéljenek a gyerekükkel, mert ez milyen jó lesz majd a gyereküknek. Na, hát ezt mindenki tudja, hogy milyen jó lesz a gyerekeknek, amikor a szülő rossz angolsággal elkezd beszélni a gyerekekhez. És kik indították el a pozitív folyamatot? Nyelvészek! Addig mentek különböző fórumokra, nem tudom, hogy hogy csinálták, hogyan győzték meg a politikusokat, de sikerült meggyőzniük őket, és ma nem csak elméletben, hanem bizonyos mértékben a gyakorlatban is multikulturalizmus van Ausztráliában. Persze nem mindenhol, és a több évtizedes beidegződések nagyon-nagyon lassan olvadnak fel. Hiába mondjuk azt, hogy multikulturalizmus van, a többség nagy részét idegesíti, ha a vonaton, nyilvános helyeken a kisebbség nyelvén beszélnek. De ami nagyon érdekes: a kisebbség egy részét is idegesíti, ha más kisebbségi nyelven beszélnek a vonaton és egyéb nyilvános helyeken. Tehát nagyon szép ez a multikulturalizmus, de valóban, a kisebbségnek harcolnia kell, és nagyon sokat kell harcolnia, és a nyelvészeknek meg különösen nagyon sokat kell harcolniuk.
