Kontra Miklós (szerk.): Sült galamb? Magyar egyetemi tannyelvpolitika. Konferencia a tannyelvválasztásról Debrecenben, 2004. október 28-31. - Disputationes Samarienses 6. (Somorja-Dunaszerdahely, 2005)
Tartalom
Köszöntő BERÉNYI DÉNES Magyar Tudományos Akadémia Hölgyeim és Uraim! Kedves Kollégák! Mindenekelőtt szeretettel üdvözlök minden jelenlévőt és köszönöm, hogy eleget tettek meghívásunknak. Maga az a tény, hogy a határon túli magyar felsőoktatásért felelős tanár és diák vezetők: rektorok, dékánok, diákszervezetek vezetői itt vannak, jelzi tanácskozásunk jelentőségét, aktualitását. Különösen a múlt század első felében idézték sokat a megállapítást: „nyelvében él a nemzet”. Nem kétséges, hogy fontos az anyanyelv és így számunkra a magyar nyelv. Az agykutatás figyelemre méltó eredménye, hogy az anyanyelv, azaz az első megtanult nyelv (nyelvek!) máshol lokalizálódnak az agyban, mint a később tanultak. A későbbi tanulmányok folyamán pedig a gyerek, az ifjú anyanyelvén tudja a legtisztábban megérteni, rögzíteni a fogalmakat. Nyilvánvaló tehát az anyanyelv, az anyanyelvi oktatás fontossága. Következik-e ebből, hogy csak az anyanyelv fontos? Semmiképpen sem! Ismeretes, az EU-ban sokszor hangoztatott álláspont, hogy az anyanyelvén kívül mindenkinek még legalább két nyelvet kell beszélnie. Ha kisebbségi sorban élő nemzettársaink szülőföldjükön érvényesülni akarnak, ezek egyike a megfelelő többségi nyelv kell, hogy legyen. Felmerülhet a kérdés, hogy ha az anyanyelvi oktatásról és egyáltalán az oktatás nyelvéről tárgyalunk, miért a felsőoktatást választottuk közelebbi megvizsgálásra összejövetelünk programjában. Számos érvet lehet felhozni ugyanis, hogy milyen fontos az elemi és a középfokú oktatás, sőt azt is lehet állítani, hogy nincs magyar felsőoktatás megfelelő alsóbb iskolai képzés nélkül. Mégis! A felsőoktatás képzi az értelmiséget egy társadalom, így egy kisebbségi társadalom számára is, és számos történelmi példa mutatja, hogy az a kisebbség, amelyiknek nincs vagy nincs elegendő értelmisége, az eltűnik a történelem süllyesztőjében. Biztos vagyok abban, hogy mostani tanácskozásunk után, a nemzetközi gyakorlatot - ha van egyáltalán ilyen -, továbbá más országok és kisebbségek és egymás megfelelő tapasztalatait elemezve világosabban fogjuk látni helyzetünket és teendőinket ezen a téren. Ezt kívánom mindnyájuknak.
