Simon Attila: Mýty a predsudky v dejinách. Historická konferencia 7. decembre 2004 - Disputationes Samarienses 3. (Somorja-Pozsony, 2005)
Bíró Ágnes
12 Nehezebb azonban az átlagembert megszabadítani az előítéletektől és mítoszoktól. Ebben a folyamatban még sok adóssága van mind a szlovák, mind a magyar történetírásnak és történelemoktatásnak, főleg akkor, amikor generációk nőttek fel úgy, hogy az ellenségkép tudatosan volt beléjük táplálva. Külön figyelmet érdemel és megoldásra vár a történelmi családnevek a szlovák helyesírás jelenlegi szabálya szerinti írásmódja. Az Új Szó 2004. november 27-i cikkében Éva Kowalská történész rámutatott, hogy „egyre általánosabbá válik az a meggyőződés, hogy a kérdést végre meg kell valahogy oldani, mivel a jelenlegi helyzet tarthatatlan.” Továbbá biztató az a tény is, hogy 1970 óta felnőtt a szlovák történészek egy olyan nemzedéke, akik „ezt a törekvést (a magyar történelmi nevek transzkripcióját »átírását« és a nyelv történelmi valóság fölé való helyezését) és az egész végkifejletét a szlovák nacionalizmus megnyilvánulásának értelmezik.” A cikk címe bíztató „Košút, Sečéni és a többiek - van még visszaút?” Főleg akkor biztató, ha a végéről végérvényesen lekerül a kérdőjel, hisz az Európai Unió egyenrangú tagországaiként minden abszurditás és diszkrimináció eltávolítása, mellőzése a közös cél. Ennek a konferenciának a szerepe pedig az, hogy higgadt, tudományos megközelítésben keressük meg a problémák megoldását. Ismerjük meg hát a jelenlevő történészek véleményét, akiknek ezennel átadom a szót.
