H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
96 Vida Gergely váltakozása jellemzi, azzal a megjegyzéssel, hogy a kétféle beszédmód nem különíthető el élesen egymástól. A regényben (természetesen?) mégiscsak a verbális nyelv az uralkodó, a szöveg „tartalma” tulajdonképpen azon összefüggések, tapasztalatok tárgyalása, amelyek megmutathatják és legitimálhatják az említett kombinatorika létrehozásának intencióit. A kombináció a regény „verbális” esszényelvének is (talán a legszembetűnőbb) sajátja, és éppen ez teszi nehézzé recenzensének munkáját. Az analógiás tropológia a regény fő témáit, illetve e fő témákon belüli melléktémákat az ismétlés alakzatai által, a viszonyok már-már követhetetlen alakulását hozza létre. Ugyanakkor az előbbi szóhasználatunk (pl. „követhetetlen") öntudatlanul talán a rendszerességet kéri számon a szövegtől - és hát mi lehet ennél távolibb a könyv intencióitól. Azonban erre a szöveg-rendszertelenségre az állandó létesülésben úgy tűnik mégiscsak a nagy elbeszélések árnyéka vetül, hiszen akként/olyanként performálja saját magát, mint amilyennek „önmaga másikát”, a végtelen létezést bemutatja. Nem a nyelv hozza létre „az”-t, hanem „arról” szól a nyelv. A narrátor az elsődleges és másodlagos létezés (vö. pl. 381.1.) közti különbségtevésében is a hierarchikus szemlélet dominál - amit ugyanakkor nincs is jogunk elítélni, ugyanis a megismerés ilyen metasztázisokkal kell, hogy dolgozzon. Ha az elénk táruló létezésben egyre mélyebbre fúrunk az elsődleges lét felé, ekkor szembesülünk a nyelv problémájával: az észlelés tartományát elhagyva válik szügségessé a „szónyelv” lecserélése. A regény egyik fő témája az erre tett javaslat kidolgozása. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk, hogy a beszélő szubjektum tesz az előbbi „vádakkal” szemben óvintézkedéseket: az egész projektumot, vagy nevezzük inkább kísérletnek (így legalább nagyobb fény esik e „jelentésen” keresztül az esszé terminus, e tanulmányban többször szóba hozott, de eléggé nem tisztázott jelenlétére) a szubjektivitás terrénumába utalja és legitimációja is ezen alapul. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban az a kérdés vetődik fel, hogy az ekként pozícionált szubjektum miként helyezhető el az általa létrehozott szövegtérben, vagyis ki tud-e billenni a létrehozás pozíciójából.
