H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
Vida Gergely Én és az „ö” müve Másság és szubjektum kérdésköre Az ibolya illatában Az ibolya illata olvasójának mindenképpen számot kell vetnie azzal a paradoxonnal, amely a szöveg elején, egyértelműen narrátori/szerzői intencióra, a szöveg műnemi/műfaji önmeghatározási kísérleteiben (kísérleteiként) jelenik meg. Ez egy óvatos fogalmazásban annyit tesz, hogy létezhet egy olyan olvasói hozzáállás, amely az értelmezés során meghatározónak és alapvetőnek tartja a műfajiságra való hivatkozást. Az ezáltal játékba hozott problémahalmaz, ahogy majd látni fogjuk, a szubjektum és szöveg(e) kapcsolatára vonatkozó kérdéseket involvál. A műfajiság erőteljes tematizálása által felkínált értelmezési potenciákat a recenzensek többnyire elmulasztották mozgásba hozni, ehelyett, szinte kivétel nélkül, különös késztetést éreztek - természetesen nem ok nélkül - a műfaji beazonosítás műveleteinek elvégzésére, miközben nem számoltak ennek értelmezés-alakító képességével, a nóvum, a szokatlanság konstatálásánál nem nagyon jutottak tovább. Az efféle reflexiók és műveletek egymástól eltérő eredményei (pl. hosszúversesszé, epika nélküli próza1) a befogadás elbizonytalanított voltának adnak hangot, amely abból fakad, hogy a magát gondolatregényként aposztrofáló „regény” megszakítani igyekszik azt a hagyomány(á)t, amely felől értelmezhető lenne és ezt bizonyos értelemben „látványosan" teszi; a másik oldalon viszont elengedhetetlen az állandó textuális utalás erre a „hagyományra" mint el-rugaszkodási pontra, hiszen ehhez képest határozhatja csak meg másságát, el-különbözését. Azonban a szöveg önmeghatározási kísérleteinek némelyike a hagyományelemek retrospektív átrendezésével a folytonosságot hangsúlyozza a megszakítottsággal szemben. Arra a próbálkozásra gondolhatunk például, amikor a regény
