H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Az ibolya illata
62 Csehy Zoltán Erre a legpregnánsabb példa alighanem a TH-puzzle,b mely gyakorlatilag egy látszatra foghatatlan és teoretikus logikai képletbe illeszt bölcseleti referenciákat (szabadság, senkiség, az én halála, mindenkiség, magány, szeretet stb.), hogy a kombinatorikus poézis jellegét öltve működtessen egyfajta szövegmáglyát (szövegmágiát), mely az interpretációk végtelen lehetőségeire hívja fel a figyelmet. A számokkal párosított fogalmi apparátus algoritmussá válik, s gyakorlatilag versgenerátorként működik. Az ekvivalencia vagy tautológia ilyen módon logikai alakzatból retorikai-stilisztikai alakzattá alakítható át, a szövegidentitás pedig az algoritmusba kódolt, illetve az abból kisugárzó mozgás miatt hathat inspiratívan esetlegesnek vagy átalakíthatónak. A vers léttartalmainak és azok nyelvi betűsorainak sorrendjét felcserélési vagy kombinatorikus szabályok határozzák meg: e beszédmód klasszikus alakzatait a magyar költészetben Tamkó Sirató Károly alkotta meg, majd talán Papp Tibor disztichongeneráló számítógépes programja lehelt belé új életet. Az ilyesfajta szövegautomaták elmélete természetesen jóval régebbi, elég Georg Philipp Harsdörfferre vagy Leibnizre gondolni (Dissertatio de arte combinatoria), irodalmi szöveggenerátort pedig már John Peter is működtetett 1679- ben.6 A Farnbauer-féle, narratíváját tekintve monoton, operativitását tekintve következetes, értelemkorellációit tekintve hatványozottan ikonikus ekvivalencialitánia gyakorlatilag egy klasszikus Petőfi-sorra vezethető vissza („Szabadság, szerelem”). Asszociatív létbölcseleti variánsokkal dolgozik a 11 elemes hozzárendeléskomplexum. Hasonlóan algoritmizálható versgenerátorba kerül a közvetlen referencialitás is: a nemzetiség, a nem kérdése, az identitás kifejezhetősége. Különlegesen érdekes, hogy Farnbauer versrendszerében az irodalomban-levés is a véletlen kombinatorikáján alapszik: egy „öntevékeny szubsztancia" műve. Valahogy ki belőle, kifelé, otthagyni, és mégis benne lenni, mert lehetetlen a már létünkkel meghódított, a szöveggenerálás önmegismerő és önelidegenítő kalandjára szánt időt nem észrevenni. A kombinatorikus rend, mely majd Az ibolya illatában7 áll majd össze igazán, már mindkét verskötet alapkarakter-jegye.
