H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
Kanonizálok és kanonizáltak (a fiatal irodalomban)55 lemény megalkotásának lehetőségeiből és lehetetlenségéből lehet kiindulni. „Az eszmények sokszor a leggyakorlatibb érdekeket kendőzik el” - állítja Altieri, s ezt minden értelmezéskor, saját textuális munkánk tudatosítása során folyton figyelembe kell vennünk. Majd így folytatja: „Mégis amellett érvelek, hogy hiba volna a kultúrtörténetet pusztán a szem előtt tartott érdekek és a kitermelt ideológiák olcsó melléktermékeként olvasni. Ha elismerjük ezen emlékezet szükségességét és azt, hogy a különféle kanonikus művek nyilvánvalóan képesek túllépni bármely konkrét társadalmi érdekstruktúrán, lehetségessé válik, hogy kultúránk számára visszanyerjük azon értékek némelyikét, amelyek a múltban a magas kánon tradicionális eszményéhez kapcsolódtak.”28 A magyar irodalomban még nagyon kevesen gondoltak arra, hogy a magyar irodalom történetének ezredvégi fejezeteibe mondjuk Térey János vagy Tóth Krisztina helyett/mellett egy folytatásos szappanopera, egy punkszöveg vagy a Big Brother szereplőinek szájából elhangzó szövegeket állítsák. Persze a kánont érintő kételyek ezeket a kérdéseket is felvetik, hiszen a kánont tudatosan felhasználó, annak ellenszegülő olvasatok két lehetséges módon generálhatók, mint azt Shankar Raman állítja: 1. „kanonikus szövegek nem kanonikus olvasása során, amely által problematizálhatók” a megrögződött szöveganalízisek és kategóriák; 2. olyan „interpretációi eddig nem kanonizált szövegeknek, amelyek alternatív történelem és alternatív olvasásmódokat tesznek lehetővé".29 Kevesen gondolnak azonban arra, hogy a kánon ebben az esetben sem olyan minőség, amely megkerülhető, hiszen a kanonizáló vagy éppen a dekanonizáló maga is lehet kanonikus szereplő, kanonikus értelmező (kanonizált és kanonizáló egyúttal). Mindazonáltal óvatosan kell kezelni minden kategorikus kijelentést, amely a kánont illeti, hiszen D. R. Margolis reform-hatalomelméletére utalva kijelenthető: „az elvont, absztrakt hatalommal való elméleti küzdelem könnyen bizonyulhat végzetes csapdának: az elmélet megteremti a maga hatalom-fantomját, amelytől fölszabadulni az első számú er-