H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputa a kánonokról
Sánta Szilárd Kánonok és a szlovákiai magyar IRODALOM „A kánon felülvizsgálatának szükségessége magában a szövegben jelentkező (és széles körökben tapasztalt) ellenállások eredménye, nem pedig valamiféle kívülről érvényesített feltevésrendszer következménye.” Paul de Man: Válasz Raymond Geussnak „Finom, dalos titkokkal tele A lelkem. S mégse apollói bátor, Mégse merek. És úgy dalolok, Mint egy ósdi prédikátor. Egy urambátyám röpdös körül Múlt századokból nagy pipafüst-szárnnyal: Egy ősöm. Toliamra néz, dohog S kezemre csap a füstös pipaszárral.” Ady Endre: Egy csúf rontás Racine az Racine1, vallják a nyárspolgárok, s a gondolkodástól óva intenek. A tautológus a lustaságot dicsőíti, miközben érvelése agresszivitással párosul. Nem szabad veszélyes részletekbe bocsátkozni, mindenki tudja: Racine az Racine. Tehát újra a szlovákiai magyar irodalom ügye adódik feladatként, erről fogunk disputálni. Miért ez a makacs visszatérés, állandó újrakérdezés? Pedig egyszerű: a szlovákiai magyar irodalom az a szlovákiai magyar irodalom... Komolyabban folytatva: mitől nyer témánk aktualitást? Egy jól ismert tétel szerint a más időben feltett kérdés nem feltétlenül ugyanazt kérdezi. Vajon ennek esete áll-e fenn? Tudunke egymásnak újat mondani e téren?
