H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
Benyovszky Krisztián Csodás derű Bárczi Zsófia novelláit olvasva Bár jár némi kockázattal, próbáljunk meg mégis három rövid részlet alapján alkotni képet magunknak Bárczi Zsófia A keselyű hava (2004) című novelláskötetének műfaji, tematikai és stilisztikai arculatáról. Három novella kezdő mondatait fogom idézni, rövid kommentárokkal kísérve. „Jolán nénémet éppen három napja temették el, amikor elnyűhetetlen rózsás kötényében, kezében egy tálca tepertős pogácsával váratlanul megjelent a kertkapuban.” Maradhatunk-e közömbösek egy ilyen nyitás után? Meghökkentő, remekül eltalált felütés, igazi húzómondat. Felvillan a csoda lehetősége, s ezzel együtt mégsem a félelem, hanem valami intim derű érződik itt, s veti előre árnyékát. Izgatottan olvassuk tovább (miközben lesve szemezünk a címmel - Jolán néném és a világvége. ??): „Egy darabig ügyetlenkedett a rég javításra szoruló rozsdás riglivel, földizű átkokat sziszegett elsárgult fogai közt, de aztán csak sikerült átvergődnie a léces kapun, hogy kényelmes, döcögő járásával elinduljon a ház felé.” Sejtéseink igazolódnak: noha egy nemrég oszlásnak indult hulla megjelenéséről van szó, mégsem a kísértetiesség lengi körül alakját. Esetlen motozása a „riglivel” a helyzet lappangó komikumát erősíti. Az első bekezdés eképpen záródik: „A házban a lesújtott rokonság épp Jolán néném földi javai felett marakodott, mikor a kissé sápadt, áttetsző, ám még haló porában is vérmes természetű asszony rájuk nyitotta az ajtót.” Ez a mondat már dinamizál, elvárásokat kelt, megteremti azt a bizsergető feszültséget, amely nélkülözhetetlen összetevője minden jó történetnek; feltünedeznek egy lehetséges konfliktushelyzet kontúrjai (mit sem sejtő, marakodó rokonok kontra „haló porában is vérmes természetű asszony"). Vagy
