H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Disputák kontextusában
214 Vida Gergely ka reggelbe-fordulásának „eredménye" nem gondolható el „előre”. A kiasztikus cseréknek játszik alá a két darab két közös (azonos) sora: „mígnem fordul”, „arcod kisimul a feledéstől”, melyek közül az első tárgyi értelemben is mutatja a problematikát. A valóság, vagyis a nappal is különböző konstellációkban viszonylik a szubjektumhoz: először belső kozmoszának része, majd pedig maga alá gyűrve elveszejti azt. Lényegében hasonló képlet állítható fel a vers(ek) egyéb motívumairól is, külön érdekesség például, hogy a felejtés két nézőpontból is értelmezhető lesz. Végső soron a belső/külső oppozíció felforgatásával kecsegtet(nek) e szöveg(ek), s mások mellett talán a baraki szubjektum korábbi képletének felülvizsgálatára is ajánlatot tehet(nek). Az ilyen irányú vizsgálatoknak mindenképpen figyelembe kell venniük a beszélőnek a saját, megkonstruált költő-szerepéhez való viszonyát. Az utolsó kötet(ek) néhány verse arról tanúskodik, hogy Barak - ahogy erről már más tekintetben szó esett - valóban következetes e téren, hiszen az ebben rejlő identifikációs lehetőségeket nem kívánja feladni. A mostanában című versben pl. a „költő vagyok - ez beton / világnyi terheim bizonyítják” kijelentés ugyan ironikus kontextusban hangzik el, az utolsó sorban a költőiséghez hozzárendelődik az egyik konvencionális, Barak által oly sokszor „akart" attribútum, a magány, mely a poétikai megoldás, valamint a kijelentés konnotatív telítettsége okán védett marad az irónia hatásával szemben: „mégis milyen hatalom költőnek lenni forradalmak vérpad szent díszletek között - egyes egyedül.” A kérdést tovább árnyalhatja annak figyelembe vétele, ami az utolsó Sancho-versben (Sancho veszte) nyer poétikai-nyelvi tekintetben igen árnyalt formát: a szubjektum végleg a hatalom ágenseként áll előttünk. Mindezt megtapasztalva hogyan működtethető a „költői” funkció?, s a „makacs” magány nem üres díszletként kell-e, hogy lelepleződjön? Ezekre a kérdésekre ma még Barak költészete nem ad választ. Annyi bi-
