H. Nagy Péter (szerk.): Disputák között. Tanulmányok, esszék, kritikák a kortárs (szlovákiai) magyar irodalomról - Disputationes Samarienses 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Finnegan halála
116 Polgár Anikó Bill Prufrock, a decensen őszülő negyvenkettedik elnök Love Song helyett a globalizáción és a zuhanó tőzsdeindexen gondolkodik. Utóda, a Vezér, új cél és új Én után kutat: egyik reinkarnációja, a március idusán megölt Caesar, másik a spanyol világhatalmat létrehozó II. Fülöp. Az állandóan újrafestett fejek, akár a palimpszesztszerűen egymásra frt mondatok újraértelmezik vagy inkább jelentéstelenftik egymást: „Sötét isten-koponya, s én, benne egyetlen mondat, etruszk lélek, mely nem találja jelentését szarkofágja födélképének. Saját apám vagy fia vagyok tán? Mióta vagyok e koporsóban? Vagy a világ-catholicum már ez, amelybe a részletekből kioldódtam?” Ez a jelentésvesztés szerep- és identitásvesztés is egyben. Az atya-fiú azonosság megkérdőjelezése egy szakráliskeresztény kódrendszer bevonását eredményezi; a szentháromság is destruálódik, ahogy maga a Vezér is darabjaira hull: „s miljom szóként, fejként, kézként igényiek / az akaratomhoz eszközt s teret”. A szerepeit a Shakespeare és (Arany) nyomán folytonosan cserélgető Zuboly, akárcsak Corneille Euphorbosza, Tőzsérnél a pretextusként szolgáló darabban elmaradt monológját adja elő (Zuboly epelógusa). A Theseus esküvőjén előadandó „siralmas komédiában" az athéni takács ugyan a kulcsszerepet, Pyramust kapja, ám az összes többi szerephez is ragaszkodik: „Ha el lehet takarni a képem: ide nekem Thisbét is! Rettentő vékony hangon tudok beszélni: »Tisbil Tisbil - Ah, Pyramis, ídes kincsem! Tisbéd hfv; híved szíve hív!«” , „Ide nekem az oroszlánt is. Majd ordítok én, hogy még a fejedelem is azt kiáltja rá: »Ordítson még egyszer! Ordítson még egyszer!«”8 Theseus a játék mentségeit felsoroló epilógusra (vagy a szóalakokat folyton tévesztő Zuboly kifejezésével: epelógusra) nem kíváncsi, ehelyett a lakodalmi mulatozást élőké
