Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
A rácsmustra (félre)olvasása 71 a szerző egyelőre pihenteti és helyette más kérdésekről kezd elmélkedni, az olvasó a felkeltett elvárások be nem teljesítéseként élheti meg. Hogy valójában csupán elodázásról van szó, az csak a szöveg zárlatában derül ki. Ekkor ugyanis az addig fő cselekménynek tűnő fejtegetések az alkotás és a befogadás kérdéseiről hirtelen egyetlen elnyújtott kitérővé minősülnek át. A leírt vargabetű után visszatérünk a nyitómondatban kijelölt problémához, az incipitek kérdésköréhez. Az oldalakon keresztül idézett, gyéren kommentált incipitek után azonban a következőket olvashatjuk: „Ezt a néhány példát azért írtam ide, hogy az olvasó rögtön megbizonyosodhasson arról, vajon mennyire van az incipitnek, illetve bizonyos fajta incipiteknek olyan evokatív erejük, hogy képesek megidézni a mű atmoszféráját, hogy képesek »mosttá« varázsolni a valamikori olvasói élményt. Ez volt ugyanis az a kérdés, ami elsősorban izgatott.” Szembeötlő, hogy ebben a lényeges szerepet betöltő szövegrészben (a tanulmány tulajdonképpeni zárlatában) a szerző egy olyan jelenségről kezd el beszélni, amely (ebben a szövegben legalábbis) előzmények nélkül való. Az itt elmondottak csupán annyiban mutatnak „rokonságot” a felütés témamegjelölésével, amennyiben egyaránt az incipittel kapcsolatos meglátásokat tartalmaznak. Ha még emlékszünk rá, a felütésben (csakúgy, mint a tanulmány nagy részében) a befogadás előkészítettségéről volt szó. Arról, hogy az olvasás bizonyos alakzatai, mint például a szerzői név, a műfaji jelölők stb. előolvastatják nekünk a szöveget. Benyovszky írásának kiinduló helyzete a szövegekkel való első találkozást vette alapul. A zárlat viszont már egy másik beszédhelyzetet teremt, az újraolvasás szituációját. Ahhoz hasonló olvasói tapasztalatról számol be, mint amikor néhanapján levesszük a polcról a számunkra oly kedves könyvet, felütjük a gyakori használattól elrongyolódott fedőlapját, és újraolvassuk az első mondatát. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szerző (nyilván a kötet első szövegére visszautalva) az olvasónaplóban való böngészésként írja le ezt az élményt. A lényeget tekintve azonban ugyanarról van szó: az egykori olvasmányélmény visszaidézéséről. Hiszen ahhoz, hogy a szövegek emléke ne
