Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
A rácsmustra (félre)olvasása 69 miotikai szerző megkülönböztetésével átvezeti olvasóját a második, nem kevésbé izgalmas kérdéshez, a recepció problémaköréhez. Ennek első állomása a szerzői név olvasást befolyásoló szerepének (f)elismerése. A szerzői név eszerint mozgósľtja azoknak az emlékként őrzött olvasási tapasztalatoknak a körét, amelyeket éppen a név asszociál bennünk. Ugyanakkor elvárásként előre is vetíti ezeket a tartalmakat, így mintegy előolvastatja a szöveget. A szerző nevét magunk mögött hagyva a befogadás következő állomása a cím lesz, amiről elsősorban azt érdemes tudni, hogy az olvasás különböző alakzataiként működhet. Vagy a szinekdoché elvét érvényesíti (ilyenkor jelöli a szöveg egészét), vagy anticipálja a szöveg témáját, műfaját, stílusát (ebben az esetben metaforaként „funkcionál”). A cím mellett a „paratextusok” (Gérard Genette) közül szóba kerülnek még a műfaji jelölők, valamint az elő- és utószók. Ezekkel kapcsolatban a szerző főként a recepció irányítottságára hívja fel a figyelmet. A lényeges megfontolásokat tartalmazó felvezetés után elérkezünk a szövegek nyitómondatának taglalásához. Itt előbb František Mikóra hivatkozva arról beszél a szerző, hogy az incipit alapján megelőlegezhető az egész mű stílusa, majd Franz Stanzelt idézve arról, hogy a szövegek első mondatában megmutatkozik egy, a történet egészét tekintve jellegadó elbeszélésmódusz. Ezen állításokat alátámasztandó számos felütést idéz, egymástól már-már zavarba ejtően távol állóakat, a Bibliától a Dracula grófg. Egyes felütéseket árulkodóaknak tart, mivel ezek előrevetítik a szöveg stílusát, témáját, így mintegy megelőlegezik a szöveg olvasása során kibomló értelmet és szinte belerántják az olvasót a történet világába. (Ilyenek például, hogy csak két reprezentatív példát említsek, Franz Kafka nyitómondatai Az átváltozás és A per című szövegekből.) A felütések egy másik csoportját pedig félrevezetőeknek nevezi, ezekben ugyanis az ígéretes nyitómondatot tompítja az utána következő. (A példát Füst Milán Szakadék című szövege szolgáltatja.) A tanulmány végül egy de Quincey-idézettel és az incipit szinekdochikus hatásstruktúrájának felismerésével zárul.
