Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
III. A Somorjai disputa a sajtóban
A Somorjai disputa a sajtóban 233 fogva idegenkedsz a kortárs kritikától. Távol álljon tőlem, hogy mentegetőzzem mások nevében, mégis meg kell említenem, hogy csak részben osztom véleményed. A kritikának sok típusa van, amondó vagyok, az Általad kiemelt pusztán az egyik és véleményem szerint nem mindig a legproduktívabb. Lehetséges, hogy jó néhány kritikát, tudományos esszét pár évtized múlva szépirodalomként olvasnak majd, ez azonban még nem jelenti azt, hogy ezek az értelmezések irányadóak és a többinél értékesebbek lennének. Szerintem a kritikák, tanulmányok stb. produktivitásáról inkább az fog dönteni, hogy használhatóak-e a szóban forgó dolog (az értelmezett szöveg, jelenség stb.) megértésére avagy nem. A tudományos beszéd fikcionalitása számomra is szimpatikus elgondolás, mégsem hinném, hogy pusztán a szépirodalmi igényű, a tárgyalandó művészi alkotással versenyre kelő interpretációk sajátossága. Derrida nyelve például nem fogalmi, mégsem állítható róla, hogy nem tudományos. Végezetül én is „megvallok” valamit: „Somorján nem unatkoztam.” Örülök, hogy a szlovákiai magyar sajtóviszonyokról szóló néhány mondatom elnyerte tetszésedet. (Ha a Te véleményed még az enyémnél is lesújtóbb, akkor megsemmisítő lehet.) Egyáltalán nem csodálkozom, hogy az érvelésemet nem tudtad követni, utolsó előadásként valószínűleg nem is volt túl összeszedett. A gondolatmenetet, hidd el, szívesen rekonstruálnám itt, ettől azonban el kell tekintenem, mert ha megtenném, nem közölnék e válaszlevelet. (A Tóth Lajos - Köbölkúti Varga József - Oriskó Norbert háromszög demagóg ideológiája pedig nem ér annyit, hogy kiszorítson egy-két, irodalomértésről szóló gondolatot. Az majd egy másik opus tárgya lehet.) A Somorjai disputáról persze nem a saját szövegem ugrik be elsőnek, hanem inkább az a fejlemény, amit Kulcsár Szabó Ernő egyszer így fogalmazott meg: „Alighanem akkor járunk el helyesen, ha feladjuk az önkisebbítő és sértett nemzeti defetizmus kultúrafelfogását, és egyetlen igaz hagyomány helyett a sokféle másság tapasztalatában mérjük fel szellemi hovatartozásunk lehetőségeit.” Hogy ez nem puszta vágyálom a Felvidéken sem, arra megfelelő példát szolgáltatott Csanda Gábor azzal, hogy megszervezte e találkozót. Az
