Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
III. A Somorjai disputa a sajtóban
A Somorjai disputa a sajtóban 229 máznom néhány általánosabb érvényű gondolatot is, ezen kívül pedig tudósításként is funkcionálhatna az értekezletünkről. Mi a véleményed? Csanda Gabi biztosan szívesen lehozná a Könyvjelzőben. De elképzelhető a közlés máshol is. S megfordult az is a fejemben, hogy ha válaszra is érdemesítenél, azt is nyilvánosságra lehetne hozni.]7 barátsággal köszönt és válaszodat várja: Tőzsér Árpád Kedves Árpád,8 nemcsak azért olvastam örömmel megtisztelő leveledet, mert a Somorjai dispután kibontakozó „vitánk” újrafogalmazására épül, hanem azért is, mert - ezek szerint - nézetkülönbségünk példája lehet a lezárhatatlan párbeszédeknek. Valószínűnek tartom, e termékeny disszenzus elsősorban abból fakad, hogy gondolatmeneted a produkció oldaláról közelít azokhoz a dilemmákhoz, melyeket a magam részéről a történetiség felől értelmeznék. Néhány kiragadott idézettel körvonalaznám, miről is van szó. A következőt mondtad Somorján: „Valóban a kukába való a lírai én, a lírai személyesség? Hisz a líra specifikuma az egyéb műnemekkel s főleg a tudománynyal szemben mindig is a személyesség volt.” Leveledben pedig - többek között - az alábbi állítások szerepelnek: „a költő maximális személytelenségre tör”, „Ez az örök lírai alapállás keveredik mostanában a fogyasztó-posztmodern önzéssel”, „Hisz mióta a líra líra, mindig is ez folyik benne: a személy személytelenítése.” (Kiemelések tőlem.) E példákhoz társítható látásmód számomra azért kérdéses, mert - nyilván kitaláltad már - teljes mértékben eltekint a történetiségtől. Nem pusztán azt hagyod figyelmen kívül, hogy a líraiságnak, a versszerűségnek stb. változta k/változnak a kritériumai, hanem azt is, hogy ezekről rendkívül egyoldalú képet tud csak festeni a produkcióesztétika. Somorján éppen ezért utaltam arra (Csehy Zolival karöltve), az ilyen kijelentések nehezen tarthatók, különben arra a belátásra jutnánk, hogy létezik időn kívüli beszéd. Ugyanakkor az irodalmi
