Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
196 H. Nagy Péter Az igazság a hitel magasiskolája A valóság azonban ennél sokkal egyszerűbb: 1. A diákok közül sokan nem bírják az iskola által diktált iramot, és más típusú középiskolát választanak; 2. Az igazgató úr a komoly iskolai kihágásokat már nemegyszer a diák kizárásával büntette (mértéktelen hiányzás; az alkohol és a drog bizonyított jelenléte a tanuló környezetében; tartósan indiszponált viselkedés; galerik kialakulása stb.) A tantestület fluktuációja nem az igazgató bűne vagy érdeme, hiszen az oktatási intézmény léte és jövője sok tényezőtől függ: elsősorban a tanár szakmai-erkölcsi alkalmasságától és emberi magatartásától. Különösen így van ez a magángimnáziumok esetében, ahol a szülő a fizetség ellenében jogosan vár el magasabb oktatási színvonalat a tantestülettől. S ha mindebből akárcsak egy láncszem is hiányzik, az igazgató és a tanár közti együttműködés azonnal csorbát szenved. H. Nagy Péternek (különösen a nyolcéves gimnáziumokra vonatkozóan) az osztályok megszűnésével kapcsolatos indulatos felvetésére inkább a második részben adom meg a feleletet azért, hogy megőrizzem a válaszlevél magam által gondolatban felvázolt tervezetét. Ugyanilyen magatartást tanúsítanék „a felvételi rendszer defektjeit" (vagy inkább: defektusait) kifogásoló nézetével kapcsolatban, bár egyáltalán nem hiszem, hogy itt „defektről” kellene beszélni, hiszen a nyugati világban is különféleképpen történnek a felvételik, sőt ott még megkülönböztetik a világi és elit iskolákat is, amelyekben mindenekelőtt a fizetőképesség számít. Az írás eklekticizmusára vall az a tény, hogy a folyamatosság ellenében vissza-visszatérő fragmentumok, kiragadott részletek találhatók benne (például a „diákok kivétele az intézményből" kétszer is megjelenik a pamfletben, s ugyanezt állapíthatjuk meg az elbocsátott tanárokról szóló részletekről is). így az olvasónak az a benyomása, hogy H. Nagy Péter írását inkább a düh, mintsem a tények valós „számbavétele" diktálta, és semmi mást nem kívánt szolgálni, csak az igazgató és a tantestület befeketítését, lejáratását, valamint kételyt ébreszteni a Galántai Angol-Magyar Magángimnázium úgymond ingerszegény oktatási törekvéseivel szemben. Vagyis:
