Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
190 H. Nagy Péter Elsőként H. Nagy Péter vitaindító írását idézzük teljes terjedelmében: Transzparencia a galántai Magángimnázium ideológiájában A napi sajtó feladataihoz nem pusztán a tömegtájékoztatás tartozik szorosan hozzá, hanem minden bizonnyal a különböző véleményeknek, álláspontoknak helyt adó ismertetések közlése is. Világos, hogy - ezt minden újságíró jól tudja - az utóbbi megvalósítását olyan nézőpontok megjelenése teheti problematikussá, melyek felvállalása több esetben ellentétbe kerülhet a lap szerkesztői koncepciójával. Mégis rendkívül fontos lehet az eltérő pozíciókból adódó hozzászólások nyilvánossá tétele, amennyiben azok magában a szóban forgó dologban érdekeltek. Ebben az esetben a média szerepe nem annyira a publikálás biztosításában, sokkal inkább a szólamok diszkurzív keretek között tartásában keresendő. Érdemes figyelembe venni persze azt a - nehezen cáfolható - tényt is, hogy minden orgánumnak vannak időnként kedvenc témái, sőt ezek között olyanok is akadhatnak, melyekről nem szívesen tesz közzé többféle reflexiót. Elhamarkodott következtetés volna ezt mindjárt az „egyoldalú tájékoztatás” címkéjével ellátni, hiszen valószínűleg ez éppen a diszkurzusvezetés egyik velejárója. A korlátozás mint funkció ily módon beépül a szerkesztői gyakorlatba s óhatatlanul határt szab a vélemények szabad áramlásának. Az Új Szó utóbbi évfolyamaiban is megfigyelhető - s mint látható: általános jelenségről van szó - bizonyos preferált témák iránti - nem egészen a sokoldalú megközelítést szem előtt tartó - vonzalom. Feltétlenül ilyennek számít a galántai Magángimnázium ideológiájának közvetítése. Feltétlenül, hiszen az iskola fennállása óta a lap nyomon követi annak működését. Ezzel nem is lenne semmi baj, csakhogy a nyilvánosság elé kerülő cikkek mindegyike affirmatívan viszonyul ahhoz az ideológiához, melyet az iskolavezetés fogalmaz meg újra és újra. Ha az előbb mondottak fényében nem vetjük el annak lehetőségét, hogy a konszenzus nem célja, pusztán egyik állapota a dolgokról folytatott eszmecserének, akkor joggal hi-
