Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
174 Vida Gergely lések tőlem - V. G.), hanem úgy is, hogy modern vers a század- és ezredvégen még irható, mégpedig nem is akármilyen színvonalon."1 Példaként a szerző egyebek mellett Rába György és Lator László kései korszakát, Tandori dal-korszakát, Rakovszky Zsuzsa, Ferencz Győző és Térey János költészetét említi. Margócsy István véleményét több fiatal költővel kapcsolatban fogalmazza meg. Borbély Szilárd szerinte „mintha azzal kísérleteznék, hogy egyszerre teremtse meg és újjá az angyalok nyelvét és a mindennapi dadogást, s egyesítse verseiben a rilkei orfikus hagyományt és a nyelvkritikus tendenciák távolságtartását; Térey János pedig [...] szándéka szerint az alanyi költészet eredendő élményközpontúságát igyekszik feleleveníteni, végeredményben a megérintett és megteremtett világnak talán legszélsőségesebb fikcionalitásához jut el...”2 Úgy gondolom, témánk szempontjából nem árt hangsúlyozni azt a módosult attitűdöt, amelyet efféle modern alapozású szövegekkel kapcsolatban a kritika elfoglal: a „még mindig” kapcsolattal leírható, számon kérő, pre-posztmodern nyelven írt szövegeknek a kánon peremén való elhelyezését elősegítő kritikai attitűd megértő, elfogadó, a pre-posztmodern jelenlétet progresszív tendenciaként értelmező kritikai attitűd felé mozdult el. Persze az új attitűd visszamenőleg a kánonképzési folyamatokat is átírhatja. A modernitással való új szembenézés az újabb szlovákiai magyar líra értelmezhetőségében is szerepet játszhat. II. (Kontextusok) Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert úgy gondolom, hogy a 80-as évek szlovákiai magyar költészete a posztmodernt megelőző beszédmódok igézetében fogant, vagy patetikusabban fogalmazva: az előző beszédmódokkal való viaskodás szellemében jött létre. Csábító az analógia egy évszám két eseménye között: a „magyarországi magyar” kritikai irodalomban az 1986-os év Esterházy Péter és Nádas Péter nagy művei kapcsán egy korszak lezárásaként, ugyanakkor pl. a Csipesszel a lángot (1994) című tanulmánykötet távlatából újabb fejlemények kezdeteként neveződik meg; a
