Csanda Gábor (szerk.): Somorjai disputa 1. Az élő szlovákiai magyar írásbeliség c. szimpózium előadásai - Disputationes Samarienses 1. (Komárom-Dunaszerdahely, 2003)
II. Somorjai disputa
108 Németh Zoltán Ennek azonban ellentmondani látszanak azok az elméleti szövegek, amelyek a hús poétikájának, az olvasás erotikájának, a pszichoanalitikus irodalomelmélet teljesítményeinek vagy a vágyelméleteknek az interpretációba vonását kísérlik meg. Ebbe a vonulatba sorolhatóak Hódosy Annamária egyes tanulmányai, Kalmár György írásai a Vulgo és a Literatúra hasábjain, illetve a debreceni Vulgus csoport (amelynek Kalmár is tagja) munkái (lásd a Literatúra 2001/4. számát), Csengéi Ildikó tanulmánya a Vulgo folyóirat 2002/1. számában, valamint azok a szövegek, amelyek a Kalligram folyóirat Nádasszámában az Emlékiratok könyvének interpretációs igényével léptek fel. Míg az előbb említett tanulmányok közül egyik sem foglalkozik magyar nyelvi jelenséggel, hanem a világirodalom pornográf és perverz szépirodalmi szövegei felé fordulnak (Sade és Nabokov műveinek interpretációit végzik el), addig Bagi Zsolt, Sári László, Böhm Gábor és Scheibner Tamás Nádas-tanulmányai már a magyar irodalom irányába vezetik az értelmezés menetét (anélkül persze, hogy Nádas említett regénye mellett más magyar nyelvű szövegeket is játékba hoznának). Azaz nemcsak a szépirodalomban, hanem a magyar irodalomelméleti gondolkodásban is egyre fontosabbá válnak a test és a nemiség, az erotika és obszcenitás viszonylatai, mint a szövegértés lehetőségei. Csehy Zoltán fordításai ebbe a vonulatba illeszkednek, szépirodalom és irodalomelmélet mellett a fordításirodalom területén működtetve a libertinus nyelvet. Hárman az ágyban4 című fordításkötete fontos helyet foglal el az újabb magyar irodalom paradigmájában éppúgy, mint a magyar fordításirodalom jelenkori történéseiben. E két kategória lényegi egymáshoz tartozására, együttállására utal már a Hárman az ágyban szerzőséget problematizáló gesztusa is. Azzal, hogy a fordító neve mint szerzői név tűnik fel a borítón, Csehy elhárítja magától azt a lehetőséget, hogy fordítói teljesítményét a kanonizált szerző teljesítményével legitimáltassa. Éppen ellenkezőleg: a fordítói nyelv kiszolgáltatottságára, időbe vetettségére utal, amikor az „eredeti” szöveg megközelíthetetlenségét, azaz, végső soron jelentésének rekonstruálhatatlanságát állítja. Nincs „eredeti” szöveg, csak a nyelv, amely mind
