Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Riskó Kata: Cigányzene városon és falun. Kapcsolatok a hagyomány különböző rétegei között

tudják megfogalmazni. Az adatközlők eltérő habitusa akkor is megmutatkozik, mikor a gyűj­tő azt próbálja megtudni, más-e a tánc a két műfajban. Míg zenésztársa így kezdi: „nem más, de...”, addig Illés határozottan állítja: „Persze, hogy más; a vasvári más tánc és a verbunkos is más.” Némi gondolkodás után, hogy a különbséget zenével megvilágítsa, Illés példaként elkezd egy dallamot, amelyet a többiekkel együtt verbunkosnak nevez. A darab rokonát (2. kotta) szintén megtaláljuk Ruzitska Ignác kiadványában, az 1828-ban megjelent XII-ik fogás élén (94. sz.), ahol Rózsavölgyi Márk műveként szerepel.9 2. kotta: „Lassan, érzéssel” (Rózsavölgyi). Magyar Nóták Veszprém Vármegyéből 94. Illés csak az első formarészt játssza, azt sem záija le, s a gyűjtők sem kérik a folytatást. Az általa mutatott részlet azonban néhány díszítés hiányától eltekintve lényegében megegye­zik a Ruzitska által közölt változattal. A Martinovics-dallammal ellentétben e darab népi hasz­nálatát nem ismerjük, 20. századi városi ismertségére viszont több adatunk is van. Ezek egy részét kereskedelmi forgalomba került lemezeken találjuk. Sarkantyús wówH&osként játszotta a Rajkó zenekar egy 1959 előtt megjelent lemezén, hasonló néven rögzítette Lakatos Sándor valamivel később, a Qualiton hanglemezkiadó 1953-as katalógusa pedig egy további Bihari Sarkantyús verbunkost említ, amelyet Lakatos Sándor vezetésével a Magyar Rádió Népi Ze­nekara játszott.10 Témánk szempontjából különösen érdekes továbbá egy népzenei módszerű gyűjtés, amelyet Sárosi Bálint készített 1961-ben a városligeti Ezerjó étteremben egy általa reprezentatívnak tekintett városi cigányzenekarral, Bobe Gáspár Ernő prímás héttagú bandá­jával. Sárosi funkcióban, tehát az együttes esti fellépései során vett fel több órányi anyagot. 9 Magyar Nóták Veszprém Vármegyéből, melyek fortepiánóra alkalmaztattak Ruzitska Ignátz által. Rákos Miklós (szerk.) Budapest: Rákos Miklós, 1994, XII. fogás, 94-95. 10 Sarkantyús verbunkos. Rajkó zenekar. Qualiton, HLP 155; Sarkantyús verbunk. Sándor Lakatos and his Gypsy Band. In Famous Hungarian Folk Songs, Qualiton, LPX 10037; az 1953-as Qualiton-katalógus adatának jelzete NZ 10. Qualiton Hungarian Records 1953. Budapest, 1952. 78

Next

/
Thumbnails
Contents