Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Krónika
A vizsgált terület nemcsak az egykori közigazgatási beosztás, hanem a feldolgozott emlékanyag elemzése alapján is két régióra osztható. Az észak-nógrádi lócákon (Losonc vidékén és az ettől nyugatra fekvő Ipoly menti falvakban) a balusztrádos-címeres lócák és a vágtató huszárokkal díszített padok dominálnak. Rajtuk az említett motívumokon kívül elsősorban egyéb heraldikai és hazafias díszítőelemek jelennek meg. A délnyugat-gömöri régióban (főként a Fülek — Egyházasbást - Rimasimonyi háromszögben elterülő falvakban, tehát Gömör egykor marha-, juh- és sertéstartással is komolyan foglalkozó „délnyugati erdővidékén”) fellelhető anyagban viszont már megjelennek az erdei (pásztor- és erdőőr) élet jelenetei és az aktualizáló motívumok (mozdony, kaszárnya, kerékpár és tájidegen állatok), melyek mellett jelen vannak a hazafias díszítőelemek is. Palóc-szlovák párhuzamok Az észak-nógrádi szlovák falvak (Erújfalu, Felsősztregova, Gácsprága) gyéren adatolt áttörtén faragott bútorain mindkét vidék motívumai megjelennek. Ladóczki Vilmos angyalos címeres felsősztregovai lócáján a támla középpontjába a koronás magyar címer került, melyet két oldalról angyalok tartanak. A pad legkülönlegesebb tábláján a kettős keresztet és gyalogos katonát közrefogó párducok feje fölé az alkotó jogart és országalmát tartó kétfejű sast faragott. A nyelvhatáron túlra barangolva észre kell vennünk azt is, hogy az észak-nógrádi evangélikus falvak (például Süllye, Nederes, Veres, Nógrádszenna) szlovákságának jellegzetes kő és fa síremlékein is megjelennek heraldikai szimbólumok (kétfejű sas, a történelmi Magyarország címere), sőt azokat néhány további motívumuk (indákból kinövő virágok, óraszámlap) is rokonítja az áttört faragású lócákkal. A nógrádi tárgyalkotó népművészet e következő remekművei a padokhoz hasonló időszakban, 1870 és 1950 között készültek. Az említett motívumok mindkét tárgytípuson való azonos időben történt megjelenésének két okát feltételezhetjük: egyrészt az általános hadkötelezettség 1868-as bevezetését a történelmi Magyarországon, másrészt pedig a pásztorok nagyfokú mobilitását, ami segítette a díszítési technikák és motívumok áramlását nemcsak az egyes vármegyék lakosai között, hanem a nyelvhatáron keresztül is. Bár a fentebb tárgyaltakkal csak távolabbi rokonságot mutat, mégis bemutatásra érdemes az összecsengés miatt egy a szénavári (egykori Hont vármegye) lóca, melyet a zólyomi Erdészeti és Faipari Múzeum őriz. Indás balusztrádjai közé az alkotó - a magyarországi Nógrád lócáinak keményfa betétjeihez hasonlóan - festett vallásos ábrázolásokat (Hétfájdalmú Szűz Mária és Jézus szíve) helyezett. A kiállítás szervezése során és az általa kiváltott diskurzus kapcsán a kutatás két következő iránya rajzolódott ki. Egyrészt az egykori név szerint ismert faragók leszármazottait kell megkeresni, hogy az alkotókról és a keletkezés körülményeiről minél többet rögzíthessünk az idő előrehaladottsága ellenére is. Másrészt a közgyűjteményi és terepkutatást ki kell terjeszteni az egykori Hont megye magyarok és szlovákok által lakott településeire is, hiszen az onnan ismert pár bútordarab izgalmas további felfedezésekkel kecsegtet. Agócs Attila 388
