Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)

Tanulmányok, közlemények - Voigt Vilmos: Magyar néprajz - magyar nemzetrajz? A kezdetektől az első világháborúig

felel meg és leginkább a Steinthal és Lazarus képviselte („első”) Völkerpsychologie keretébe illik. Tanulságos, hogy igazában nem a néprajz, hanem a „folklore” fogalmait vezeti be. Szerinte a „népiélek” megnyilvánulása a nyelv, a mítosz és az „Ethos” (Sitte). (Ez nem azonos Wilhelm Heinrich Riehl 4 S-felfogásával: Stamm, Sprache, Sitte, Siedlung). Részletesen beosztja az „etimológia” feladatait. Sőt, többször is megkísérelte egy „összehasonlító folklorisztika” tematikájának kidolgozását (újraközölve: Voigt 1978,41-51 ). Katona igazán megbízható filológus és okos és nyitott kutató, fogalomrendszerese azonban nemcsak nem praktikus, hanem elég életidegen is. Amennyire gondolatébresztő az összehasonlító folklorisztika számára - annyira figyelmetlen a „nép” és „nemzet” aktuális értelmezését illetően. Ám ezerszer idézték és még fogják is.

Egy különös mozzanat is volt a Magyarországi Néprajzi Társaság történetében, amikor 1892-ben Herman Ottó erőteljes nyomására megváltoztatták az alapszabályt, a szakosztályok rendszerét és a nevet Magyar Néprajzi Társaságra cserélték. Noha ma sem tudunk sokat ennek a hátteréről, az utókorban felmerült az a gondolat (lásd Sozan 1979, 133-140), hogy az az új rendszer, miszerint az eredetileg mintegy 30 szakosztály (ebben 4 magyar, 3 német, 13 különböző etnikumot képviselő, 7 tematikus) helyett csak tudományágiak legyenek - az akkor éppen megerősödő magyar nacionalizmus műve volt. Azonban ha például megnézzük az Ethnographia megfelelő évfolyamait, a Társaság felolvasóüléseit 1893 előtt és után: semmi ilyen változást nem tapasztalunk. Éppen a Társaság működése következtében válik egyre önállóbbá a „néprajz” és „folklorisztika”, megkülönböztetve a történelemtől, ám továbbra is fontosnak tartva a nyelvet, a finnugor rokonságot. Az újabb tudományos áramlatok (a Wundt képviselte néplélektan, szociológia stb.) voltaképpen nem hatottak a Társaság egészére. Kivéve egyes kiválóan tájékozottakat, mint például a később freudista Róheim Géza (Verebélyi 1990).

(19) A 20. század első másfél évtizede - mint sok más tekintetben is - „aranykor”, illetve „új reformkor”. Megszilárdul a Néprajzi Múzeum és a Magyar Néprajzi Társaság helyzete, a kiadványok száma nő. Az iskolákban megjelenik a „föld- és néprajz” mint tantárgy. Ami az elméletet illeti, a „néprajz” még mindig a hagyományos parasztságot írja le. A népművészet a társadalom érdeklődésének előterébe kerül. A szecesszióban megnyilvánuló nemzeti iparművészet számára összegezik a népművészet motívumait és tárgyait (pl. Malonyay 1907-1922). Sebestyén Gyula (1864-1946) újraindítja a Magyar Népköltési Gyűjtemény szövegközlő köteteinek kiadását. 1911-ben megalakul a Folklore Fellows magyar tagozata, ezzel kapcsolatban megszervezi a folklór országos gyűjtőhálózatát, vidéki vándorgyűléseken népszerűsíti a folklorisztikát. A Széchényi Könyvtár keretében folklórarchívumot kezdeményez (Verebélyi 1998).

Ami az elméletet illeti, az általában vett pozitivizmus uralkodik, a népélet szociális vonatkozásait figyelmen kívül hagyva. Noha e korban a munkásmozgalom igen élénk Magyarországon is, az agrárproletárokat és a jogaikért tüntető nemzetiségeket sortűzzel oszlatják. Erről szó sem esik a magyar néprajzban. Az „új reformkor” keretében meglepően hamar jelenik meg a szociológia, a vallástudomány - de ez is a néprajz határain kívül.

Az első világháborúval ez az aranykor véget ér.

Szimbolikusnak tartom, hogy két fiatal, akkor avantgárd zeneszerző, Bartók Béla (1881- 1945) és Kodály Zoltán (1882-1967) 1916-tól a Monarchia Hadügyminisztériumának Zenetörténeti Központja megbízásából katonadalokat gyűjtöttek és készítettek elő kiadásra, a hadsereg harci szellemének emelése végett. A besorozott Kodály korábban az Önkéntes Őrsereg tagjaként polgárőrségben szolgált, például a budai Alagút védelmében. A 100-100 katonadalt tartalmazó kötetekből a német még megjelent, ám a második, a magyar kötet a monarchia összeomlásakor már nem készült el a nyomdában. Ez a dalanyag csak most, egy évszázados „Kákánia”-mementóként látott napvilágot (Szalay 2010).

23