Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Klamár Zoltán: Ájtatos híveknek adakozásából… A szakrális térfoglalás kisemlékei Magyarkanizsán
A vidék polgárosítása az uralkodó, Mária Terézia által összehívott 1741. évi országgyűlésen mondatott ki (Dudás 1868, 6). A megyei joghatóság a terület bekebelezésére többször is kísérletet tett, de a Haditanács vonakodott teljesítem a megye által kikényszerített uralkodói intézkedést, így 1743-ban Okanizsát és Martonost még tisztán határőr-településnek tartották, melyek - a tanács szerint - nem voltak megyei joghatóság alá vonhatók. A polgárosítást megelőzőleg a szerb határőrök választhattak, hogy helyben maradnak és viselik a közterheket, vagy az új dunai és szávai határőrvidékre költöznek. A maradók 1745. november 1-jétől viselték a közterheket (Koroknay 1995, 313). A magyar lakosság visszaszivárgása a 18. század első évtizedeiben megkezdődött, majd 1745-től tömegessé vált (Dudás 1868, 13), de szervezett telepítésre csak 1751 után, a kiváltságos kamarai területbe tartozó és szabadalomlevéllel ellátott, mezővárosi jogállást nyert településre történt,6 amely elkezdte használni a Magyar-Kanizsa nevet. 1755-ben a magyarok aránya háromszorosa volt a szerbekének, majd egy évtizeddel később már 80%-ra emelkedett. 1765-ben Magyar-Kanizsán még 180 határőrházat írtak össze (Koroknay 1995,314). Közel száz év elmúltával a 19. század eleji, vármegyei leírás településeket bemutató részében a következők olvashatók: O vagy magyar Kanizsa, jól épült vegyes magyar rácz m. v. a Tisza jobb partján, Szegedtől délre 3 A mérföldnyire. Számlál9137, u.m. 7724magyar kath., 1297óhitű, 4evang., 112sidó lak. Kath. Pároch. Templomú. Synagóga, Városháza. A helységtől ‘A órányira van a Tisza révje, mellyen Torontálba járnak át. Határja mellyet a telecskai dombok hasítanak keresztül - szállásokra van felosztva. Földje fekete, s szép búzát, kukoriczát, sok kölest és dohányt terem. Marhatartása virágzó. A Tisza mentében, és a Körös ér körül sok posványái vannak. ” (Fényes 1837,11: 54) Az 1910-es népszámlálás adatai szerint Magyarkanizsának a tanyákon élőkkel együtt 16 655 lakosa volt. (A városlakók száma valójában 11 783 lélek, hiszen a tanyákon 4872-éltek.) Ebből 16 029 magyar, 28 német, 2 szlovák, 1 horvát, 329 szerb és 266 zsidó. Vallás szerint 16 277 katolikus, 22 görögkatolikus, 53 református, 20 ágostai, 378 görögkeleti, 1 unitárius és 266 izraelita.7 A 2011-es népszámlálás adatai szerint 9871 fő lakott a városban, ebből 8825 magyar, 865 szerb, 99 jugoszláv, 86 cigány, 41 montenegrói, 32 horvát, 12 bunyevác és 27 egyéb (albán, orosz, ruszin, román, macedón, ukrán, német, muzulmán, bosnyák). Sajnos a felekezeti hovatartozásról nincsenek adatsorok. A vallási összetételre csak következtetni tudunk: a magyarok zöme katolikus, bár elenyésző számban vannak baptisták, szombatisták és Jehova tanúi is. A horvátok, bunyevácok és a cigányok katolikusok, a szerbek, montenegróiak, oroszok, ukránok és románok görögkeleti vallásúak. Az albánok és a muzulmánok, utóbbiak boszniai és szandzsáki szerbek, akik a török hódoltság alatt váltottak vallást, moszlimok. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy az eltelt háromszáz év alatt a város etnikai és vallási térszerkezete változott ugyan, de arányait tekintve megőrizte a 18. század végére kialakult kondíciókat. 6 A mezővárosi kiváltságokat Mária Terézia adományozta 1751. október 5-én. Az eredeti okirat a Zentai Történelmi Levéltárban található: ZTL F.001.5. 7 Magyar Statisztikai Közlemények. Új Sorozat. 56. kötet A Magyar Szent Korona Országainak 1910. évi Népszámlálása. Budapest 1912. 213
