Liszka József (szerk.): Az Etnológiai Központ Évkönyve 2017 - Acta Ethnologica Danubiana 18-19. (Dunaszerdahely-Komárno, 2017)
Közlemények - Bendík Márta: A három Túr szakrális kisemlékei
10. kép: A felsőtúri parókia kerítésébe illesztett Mária-képoszlop (Fotó: Bendík Béla, 2017) megjavittatott, s mivel alapítványt nélkülözött, 20 forint alapítvánnyal ellátta. A középtúri templomból9 idehelyezett, archaikus kivitelezésű, négyszögletes kőemelvényre helyezett, színezett pietà a Fájdalmas Szűzanyát vörössel bélelt ezüst színű koronával a fején, nyakán szürkével szegett barna ruhában és szürke bélletű, barna fátyolban, köntöse alól kilátszó, fekete lábbelivel ábrázolja. Ölében a halott Krisztus fejét aranyszínű korona övezi, haja, szakálla, ágyékruhája fekete. A szobor előtti öntöttüveg vázában művirág, kétoldalt egy-egy üveg gyertyatartó látható. A „Fájdalmas-kápolnához” nagycsütörtökön imádkozni mentek a hívek, énekeltek és litániát mondtak. 3.1.6. Mária-képoszlop (Mária-kápolna) A templomtól nyugatra, kb. fél kilométernyi távolságban található a parókia kerítésébe épült, félköríves alaprajzú, egy szoborfülkés Mária-képoszlop. Külső falát fehér nemes vakolattal borították, belül fehérre meszelték. A dongaboltozatú fülkét félköríves végződésű, kétrészes, szürkére festett vaskeretes ablak zátja. A keret felső részének keskeny vaspálcákkal hat részre osztott félkörive szilárdan a falba épült, a két ablakszámnyal nyitható alsó szegmens nyolcnyolc négyszögletes ablakszemmel tagolt. Az ablaknyílást sima, mélyített falsáv keretezi, a közbeeső párkány szürkére színezett bádoggal borított. A háromszög oromzatban végződő homlokzatot a fulkenyílás mindkét oldalán egy-egy, kb. az ablak 3/4-éig magasodó, fejezet nélküli pilaszter díszíti. A vörösre festett bádogtető a kupola- és a nyeregtető elemeinek 9 Adatközlő: Csajka Gyuláné sz. Mészáros Erzsébet, Ipolyság, 1958 (unokahúga Mészáros Árpád Lőrinc plébánosnak; a család a felsőtúri parókián lakott) 125